Tudomány

Megfejtették a több száz éves kódot

Az északnyugat-franciaországi Plougastel-Daoulas partján egy különleges szikla fekszik. Apály idején a kődarab láthatóvá válik, felszínén pedig egy vésett felirat olvasható. A szöveget 1979-ben azonosították, egészen mostanáig viszont nem derült ki, hogy pontosan miről is szól.

Az 1786-os és 1787-es dátummal ellátott szöveg a nyelvészek szerint leginkább a korabeli bretonra emlékeztet, ugyanakkor egyedi, talán walesi szavakat, illetve a skandináv nyelvre jellemző karaktereket is tartalmaz. Néhány betűt ráadásul tükrözve vittek fel a sziklára.

François-Pol Castel nyelvész, a breton nyelv specialistája már korábban kiderítette, hogy az első sor fordítása a következő:

Ezen szavakon át meg fogod látni az igazságot.”

A szöveg többi része viszont fejtörést okozott a kutatóknak.

Kép: Fred TANNEAU / AFP

2019 májusában mi is megírtuk, hogy Plougastel-Daoulas önkormányzata versenyt hirdetett: 2 ezer euró (akkori árfolyamon nagyjából 632 ezer forint) díjat ajánlott fel annak, aki meg tudja fejteni a kódot. A település a közelmúltban hirdetett nyertes – írja a Live Science.

Összesen 61 lehetséges megoldást kaptak, és kettőt, Noël René Toudic nyelvész, illetve Roger Faligot újságíró és Alain Robet mese- és képregényalkotó pályázatát választották ki. A megfejtések részleteikben eltérnek, de hasonló következtetésekre jutnak.

A szikla minden bizonnyal egy halott férfinak, valószínűleg Serge-nek állít emléket, a szöveget pedig egyik barátja készíthette. Toudic szerint Serge csónakja felborult a szélben, majd a vízbe fulladt. A másik megfejtés alapján a férfinak erőszakos halála volt: megverték, és nem élte túl a támadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik