Tudomány

Csontból épült falakat találtak a templomban

Emberi csontokból készült falakat azonosítottak a genti Szent Bávó-székesegyház alatt – számol be az MTI. A régészek szerint Belgiumban ez páratlan felfedezésnek számít.

A falakat főként felnőttek lábszár- és combcsontjaiból készítették, a köztük lévő teret pedig koponyákkal töltötték ki, amelyek közül többet darabokra törtek. A falak fölötti szinten teljes emberi csontvázakra bukkantak, ez azt sugallja, hogy a területet a falak felhúzása után is temetőként használták.

A régészek a genti székegyház új látogatóközpontjának építése előtti feltáráson találták meg a ritka leleteket.

Ilyen jelenséggel még nálunk nem találkoztunk”

– mondta Janiek De Gryse, a régészcsoport vezetője hozzátéve, hogy máshol, például a párizsi katakombákban találtak már hasonló falakat.

Kép: Getty Images

A szakértők szerint a maradványok a 15. század második feléből származnak.

Úgy véljük, hogy a falakat a 17. és a 18. században építették, de még kiterjedt kutatást kell végeznünk”

– nyiltakozta De Gryse.

A régészeknek egyelőre nem tudják, hogy miért építették a falakat. A szakemberek szerint valószínűleg akkor húzhatták fel őket, amikor a temető egy részét megtisztították, azaz a sírokból kiemelték a csontokat, hogy új sírhelyeket alakítsanak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik