Tudomány

Titokzatos népcsoport nyomaira bukkantak

Szakértők egy csoportja a kameruni Shum Lakánál feltárt leleteket elemezte – írja a Live Science. A természetes sziklamélyedésben az évek során 18 nyughelyet és rengeteg tárgyat találtak, a leletek változatos korúak, a legidősebb nagyjából 30 ezer éves.

A szakértők négy gyermek maradványait tanulmányozták. A gyermekeket 8-3 ezer éve temették el, a legfiatalabb 4, a legidősebb pedig 15 éves korában halhatott meg.

A kutatók a csontok alapján igyekeztek meghatározni az elhunytak genetikáját, és arra jutottak, hogy részben egy ismeretlen populációtól származtak.

A szakértők eddig úgy gondolták, hogy a bantu nyelveket beszélő népek épp a régióban fejlődtek ki. A gyermekek azonban nem álltak rokonságban a bantukkal, ehelyett egy távolabbi, az esőerdőben élő mai vadászó-gyűjtögető csoport génjeit hordozták.

Fotó: iStock

A gyermekek genetikájának nagyjából harmada köthető ehhez a csoporthoz, kétharmada viszont egy eddig ismeretlen, feltételezhetően nyugat-afrikai populációhoz kapcsolható. A kutatók erre a népcsoportra egyelőre szellempopulációként hivatkoznak.

Az új felfedezés tovább árnyalja Közép-Afrika eleve színes ősi történetét. Bár a helyi leletek a bantu kultúra nyomai, úgy tűnik, hogy több populáció is megfordult Shum Lakánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik