Tudomány

Hatalmas becsapódás nyomára bukkantak

790 ezer évvel ezelőtt egy hatalmas objektum csapódott a Földbe, az ütközés hatására a bolygó 10 százalékát törmelék takarta be – írja a Live Science. Az esemény során létrejött olvadt kőzeteket tektiteknek nevezik, melyek Indokínától az Antarktisz keleti részéig, az Indiai-óceántól a Csendes-óceán nyugati részéig megtalálhatóak.

Bár a becsapódásból fennmaradt kőzeteket jól ismerik a kutatók, az ütközés helyét egészen mostanáig nem sikerült azonosítani. A geokémiai elemzés, illetve a helyi gravitáció vizsgálata alapján ugyanakkor a szakértők a közelmúltban arra jutottak, hogy az objektum Dél-Laoszban, a Boloven-fennsíkon érte el a felszínt. A becsapódás helyét napjainkban kihűlt láva fedi el.

Kép: iStock

A számítások alapján a kráter körül közvetlenül az ütközés után egy 100 méter magas törmelékperem alakult ki. A korábbi becslések szerint a kráter legalább 15, legfeljebb 300 kilométer széles lehetett, az új vizsgálattal viszont sikerült pontosítani az adatokat.

A kutatók most úgy gondolják, hogy a mélyedés hosszúkás,

100 méter mély, 13 kilométer széles és 17 kilométer hosszú lehet.

A becsapódás helyére utóbb, mintegy 51-780 ezer éve olvadt vulkáni kőzet rakódott le, a szakértők szerint ennek ellenére egyértelműen kimutatható a kráter a mélyben.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik