Tudomány

Kutyanyál okozta a férfi halálát

Szeptikus sokkban és szervelégtelenségben halt meg egy 63 éves férfi, miután megnyalta a kutyája – írja az IFLScience. A beteg szervezetébe olyan kórokozó került, amely rendszerint harapással terjed. A baktérium általában csak gyenge immunrendszerű pácienseknél okoz halált, a férfi viszont teljesen egészséges volt.

A német beteg influenzaszerű tüneteket tapasztalt, idővel azonban lila foltok jelentek meg az arcán. Ezeket a széttöredező véredények idézték elő. Miután a férfi kórházba került, az orvosok megállapították, hogy lábai véreznek a bőre alatt.

A szakértők utóbb vérmérgezéssel és purpura fulminansszal diagnosztizálták, utóbbi a bőr alatti apró véredényekben történő véralvadást jelenti. A páciens ekkor már máj- és veseproblémákat, illetve rendkívül alacsony vérnyomást is tapasztalt.

Fotó: iStock

A beteget antibiotikummal próbálták kezelni, sikertelenül. Szíve később leállt, de ekkor még sikerült újraéleszteni. Az orvosok ezt követően állapították meg, hogy a Capnocytophaga canimorsus nevű baktérium fertőzte meg, ez gyakran lelhető fel a kutyák és macskák nyálában.

Hiába a terápia, a kezelés 16. napján a páciens meghalt.

A szakértők szerint kivételes esetről van szó, a baktérium csak ritka esetben idéz elő súlyos fertőzést harapás nélkül. Az orvosok felhívták az állattartók figyelmét, hogy influenzaszerű megbetegedés esetén, ha a tünetek elkezdenek túlmutatni az egyszerű vírusfertőzésen, azonnal forduljanak szakemberhez.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.