Csalást gyanítanak az év madara versenyén

A sárgaszemű pingvin nyerte idén az új-zélandi év madara versenyt – írja az IFLScience. A pályázatot sokan nagyon komolyan veszik az országban, ennek ellenére meglepő, hogy többen csalást kiáltottak a verseny lezárása után.

A panaszosok szerint Oroszországból befolyásolhatták a végeredményt.

A sárgaszemű pingvin főként a Déli-szigeten és a környező kisebb szigeteken fordul elő. Több más ismert új-zélandi madárhoz hasonlóan ez a faj is veszélyeztetett, a tengerszint emelkedése és az emberi tevékenység különösen fenyegeti az állatot. A szakértők bíznak benne, hogy az év madara címének köszönhetően nagyobb figyelem irányul majd az élőlényre.

Fotó: sárgaszemű pingvin

Sokan azonban nem örülnek az eredménynek, és csalást kiáltottak. Hiába kapcsolódott be egy független szervezet, a Dragonfly Data Science is a szavazás ellenőrzésébe, többen úgy gondolják, hogy a Kreml utasítására befolyásolták a szavazást. A gyanú alapja az, hogy több száz szavazat érkezett Oroszországból.

A verseny szervezői szerint ebben persze semmi különös nincs, minden évben nagy számban akadnak olyanok, akik külföldről voksolnak. Oroszországban több olyan madár él is, amely Új-Zélandon is őshonos (ilyen például a kis goda), ezért nem meglepő, hogy az oroszokat is érdekli a szavazás.

Nem ez az első alkalom, amikor csalást gyanítottak a versenyen, 2017-ben már kirobbant egy kisebb botrány a szavazást követően.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.