Tudomány

A HIV újabb változatát azonosították

19 év után a HIV újabb vírustörzsét fedezték fel – írja a CNN. A Missouri Egyetem és az Abbott Laboratories által azonosított törzs a HIV-1 faj M csoportjába tartozik. A HIV-1 családja könnyebben fertőz, mint a HIV-2, és ez okozza a globális szintű problémát.

Fotó: iStockA HIV-nek a többi vírushoz hasonlóan több törzse is van. A vírusok idővel képesek mutálódni, így válva ellenállóbbá, éppen ezért a különböző változatok azonosítása kiemelten fontos. Anthony Fauci, az Allergiák és Fertőző Betegségek Amerikai Intézetének igazgatója szerint a jelenlegi terápiák hatékonyak az új törzzsel szemben is.

A szakértő hozzátette, a kórokozó eddig kevés embert fertőzött meg, és nincs ok a pánikra.

A törzset először egy 1983-as és egy 1990-es mintában mutatták ki, ezek a Kongói Demokratikus Köztársaságból származtak. Később egy 2001-es kongói vérmintában is észlelték, egy átfogóbb elemzést követően pedig kijelenthették, hogy korábban ismeretlen törzsről van szó. Azt nem tudni, hogy az új változat miként befolyásolja a szervezetet, elképzelhető, hogy ugyanúgy hat, mint a korábban is ismert törzsek.

A WHO adatai alapján világszerte 36,7 millió ember HIV-fertőzött, csak 2016-ban 1,8 millió új esetet regisztráltak.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.