Tudomány

Megtalálhatták Stonehenge építőit

A Stonehenge az Egyesült Királyság egyik legismertebb építészeti emléke, mégis rengeteg a kérdés az építménnyel kapcsolatban. Egy új tanulmányban a szakértők egy ősi település bemutatásával igyekeznek megválaszolni, hogy kik építhették a Stonehenge-et – írja az IFLScience.

A Blick Mead régészeti lelőhely mintegy 1,5 kilométerre fekszik az építménytől. A régészek korábban úgy vélték, hogy a területen egy kevésbé jelentős római kori falu feküdt, a közelmúltban lefolytatott ásatás alapján viszont már úgy tűnik, hogy a település jóval korábbi, újkőkori lehet.

Elképzelhető, hogy épp Blick Mead lakói hozták létre Stonehenge-et.

David Jacques, az ásatás vezetője szerint 2006-ig csupán 30 leletet találtak a falunál, a legújabb feltárásokkal viszont mintegy 70 ezret, kőztük egy 9 méter hosszú, feltételezhetően ceremoniális célú kőlapot. A legkorábbi maradvány megközelítőleg 10 ezer éves lehet, úgy tűnik, a felepülés hosszú időn át volt lakott.

Fotó: iStock

Blick Mead a távoli múltban egy nagyobb folyó mellett helyezkedett el, a környéken pedig őstulkok élhettek. A terület tehát tökéletes volt a korabeli emberek megtelepedésre.

Stonehenge környékén több őstulok koponyáját és csontját is felfedezték. Lehetséges, hogy az építmény létrehozói totemállatként tekintettek az őstulkokra.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.