Tudomány

Meghalt Pál Lénárd akadémikus

Életének 94. évében hunyt el a szilárdtest-fizika és a nukleáris technológiák kiemelkedő kutatója.

A Magyar Tudományos Akadémia honlapján tudatta, hogy elhunyt Pál Lénárd, aki a tudománypolitika meghatározó alakja volt a 20. század második felében. A Pázmány Péter Tudományegyetemen diplomázott 1949-ben. 1950-től a moszkvai Lomonoszov Egyetem aspiránsa volt. Idehaza a Központi Fizikai Kutatóintézetben folytatta ferromágneses kutatásait. Több évtizedet töltött a fizikai kutatások meghatározó szellemi műhelyében, amelyet 1970-től igazgatóként, 1974-től 1978-ig főigazgatóként irányított.

Kutatási területe a szilárdtest-fizika, a neutronfizika, a valószínűségszámítás fizikai alkalmazásának lehetősége volt. Nagy szerepe volt az egyetlen magyar kísérleti atomreaktor megépítésében.

Pál Lénárdot 1961-ben az MTA levelező, 1973-ban pedig rendes tagjává választották. 1980-tól 1984-ig az Akadémia főtitkára, 1978–1980 és 1984–1985-ben az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és az Országos Atomenergia Bizottság elnöke volt.

1978–1992 között a Magyar Fizikai Folyóirat főszerkesztői teendőit is ellátta. Munkásságát egyebek mellett Kossuth-díjjal és Akadémiai Aranyéremmel ismerték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik