Elítélték a tudóst, mert rávilágított egy problémára

Amikor a török Bülent Şık, az Akdeniz Egyetem akkori munkatársa bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy a nyugat-törökországi víz- és talajszennyezés rákot okozhat, a kormány nem akarta tudomásul venni az adatokat – írja az IFLScience. A szakértő utóbb egy népszerű újságban ismertette eredményeit, majd tiltott információk felfedése miatt börtönre ítélték. A kutató fellebbezett, egyelőre szabadlábon van.

A történet további érdekessége, hogy Şık kormányzati meghatalmazással, az Egészségügyi Minisztérium támogatásával dolgozott. A szakértő testvére ellenzéki képviselő a parlamentben.

Fotó: iStock

Şık a mezőgazdasági mintákban szénhidrogéneket és rovarirtókat mutatott ki, bizonyos helyeken pedig a víz olyan mennyiségben tartalmazott nehéz fémeket, hogy ihatatlan volt. Amikor 2015-ben bemutatta adatait az illetékeseknek, semmilyen lépést nem tettek. Végül egy olyan újságban ismertette eredményeit, melynek szabadságáért korábban testvére is küzdött. Ekkorra Şıknek már nem volt munkája, mert aláírt egy petíciót, amely a kurd szeparatistákkal való megbékélésre szólított fel.

A kutató elkerülhette volna a börtönt, ha bocsánatot kér, de nem hátrált meg.

Amíg szabadlábon van, a maradék szabadságát arra használja fel, hogy rávilágítson: a kormány miként titkolja el a lakosságra leselkedő veszélyeket. Şıkre jelenleg 15 hónap börtön vár, a fellebbezés pedig veszélyes játék: akár 12 évre is növelhetik büntetést.

A 2016-os törökországi sikertelen katonai puccskísérlet óta a kormány rengeteg esetben tart vissza adatokat, a probléma az akadémikusokat különösen érinti.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.