Tudomány

Megszabadulhatunk a füsttől

Bár Magyarországon kétmillió felnőtt gyújt rá rendszeresen, ennél jóval több ember életére hatással van a cigaretta az égés során keletkező füst miatt. Bármilyen káros is a dohányzás, a világon egymilliárd ember dohányzik, és az Egészségügyi Világszervezet előrejelzései szerint ez a szám valószínűleg a jövőben sem fog mérséklődni. Azonban a tudomány és a technológia fejlődésének köszönhetően ma már léteznek olyan technológiák, amelyek csökkenthetik a dohányzás okozta ártalmakat. Ezek a technológiák segíthetnek abban, hogy az a dohányzó, aki a káros hatások ismeretében sem szokik le, nemcsak saját magát, de a közvetlen környezetében élőket is alacsonyabb kockázatnak tegye ki. Azt azonban tudnunk kell, hogy ezen új technológiai vívmányok használata sem lehet soha olyan hatékony az ártalomcsökkentésben, mint a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes abbahagyása.

Kevesen tudják ugyanis, hogy egy szál cigaretta meggyújtását követően több mint hatezer vegyi anyag keletkezik a füstben, amelyek jó része bejut a szervezetünkbe. Köztük 93 olyan, amelyet az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerengedélyezési Hivatala (FDA) hivatalosan is veszélyesnek minősített.

A füstben találhatóak karcinogén anyagok, de vannak olyanok is, amelyek a szív- és érrendszeri megbetegedésekért felelősek, illetve ártalmasak a légutakra, ezért a füst belélegzése komoly egészségügyi kockázatokkal jár. A nikotinról már köztudomású, hogy függőséget okoz, ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy ami elsősorban felelős a dohányzáshoz köthető betegségek kialakulásáért, az nem a nikotin, hanem az égés, és az ennek során keletkező füst.

A legjobb természetesen az, ha egyáltalán nem szokunk rá a dohányzásra. Így nem csak saját magunkat, de szeretteinket, barátainkat, kollégáinkat is megóvjuk az ártalmaktól. Azáltal, hogy rá sem gyújtunk, megóvhatjuk őket a füstben keletkezett káros anyagok szervezetbe jutásától, egészségük károsításától. Ha viszont már rászoktunk, igyekezzünk minél hamarabb letenni a cigit, hiszen a nem-dohányzásnál nem lehet jobb ártalomcsökkentő alternatívát találni. Ha valamiért nem megy, akkor vannak már különféle füstmentes technológiák a cigaretta helyett.

Azok a felnőtt dohányzók, akik valamiért nem teszik le a cigarettát és a dohányzás alternatíváit keresik, a technológiai újítások eredményeképpen új generációs, égés és füst nélkül működő technológiákra válthatnak.

Valamennyi füst nélkül működő technológia az égés és ez által a füst kiküszöbölését célozza, különböző módokon égés helyett olyan hőmérsékletre hevítik a dohányt, vagy a nikotin tartalmú folyadékot, ami már elég ahhoz, hogy a nikotint is tartalmazó pára felszabaduljon, de van olyan megoldás is, melynél kémiai reakció révén keletkezik nikotinpára. Ezeknél a különféle technológiáknál mivel nincs égés, nincs füst sem, így kevesebb káros és potenciálisan káros anyagot bocsáthatnak ki, mint a cigaretta, és ezáltal a dohányzó környezetében tartózkodók számára is kevésbé zavaró lehet a használatuk.

Fontos tudni, hogy a füstmentes technológiák is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, továbbá a nikotin megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást.

Az egyes füstmentes technológiákkal kapcsolatban további kutatásokra van szükség, és bár az eddigi kutatási eredmények optimizmusra adhatnak okot, még kérdéses, hogy használatuk hosszabb távon pontosan milyen egészségügyi hatásokkal jár.

Az ártalomcsökkentés leghatékonyabb módja továbbra is kizárólag az, ha nem dohányzunk. A dohányzás ártalmainak teljes kiküszöbölését tehát kizárólag a dohány- és nikotin tartalmú termékek fogyasztásának abbahagyása biztosíthatja.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik