Tudomány

Élet lehet a távoli bolygón

Első alkalommal sikerült vízgőzt kimutatni egy, a csillaga lakható zónájában keringő exobolygó légkörében – számol be az MTI. A lakható zóna azt a régiót jelöli a csillagok körül, ahol a víz képes folyékony állapotban fennmaradni, így elméletileg az ezen zónában fekvő égitesteken az élet is kialakulhat.

Az új eredmények mérföldkövet jelentenek a Naprendszeren kívüli élet kutatásban.

A szakértők szerint az érintett szuperföld az egyetlen olyan exobolygó, amelyen az élettel összeegyeztethető hőmérséklet, illetve víz van.

Kép: iStock

Ez önmagában persze nem jelenti azt, hogy valóban van élet a 110 fényévnyire fekvő, nyolc földtömegű, K2-18b jelű égitesten, de így is ez az eddigi legjobb jelölt.

Vizet találni egy talán lakható világon hihetetlenül izgalmas”

– mondta Angelos Tsiaras, a University College London (UCL) munkatársa és a tanulmány társszerzője.

A K2-18b exobolygót 2015-ben fedezte fel a Kepler amerikai űrteleszkóp. Csillaga, a K2-18 egy vörös törpe az Oroszlán csillagépben. Az UCL csapata a Hubble űrtávcső adatait használta, és kifejlesztett egy nyílt kódú algoritmust a bolygó légkörén átszűrődő csillagfény elemzésére.

Az eredmények felfedték a vízpára molekuláris jeleit, valamint hidrogén és hélium jelenlétét is kimutatták. A K2-18b valószínűleg jégből és kőzetekből áll, épp mint a Föld, a Mars vagy a Vénusz.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik