Tudomány

Percek alatt pusztultak ki a dinoszauruszok

Negyedórán belül végzett a dinoszauruszokkal az az aszteroida, amely mintegy 66 millió éve csapódott be a mai Yucatán-félszigeten, illetve annak közelében – számol be az MTI. Amerikai kutatók egy csoportja az vizsgálta, hogy milyen események történtek a becsapódást követő órákban.

Az aszteroida-becsapódás, melynek hatására kihalt minden nagy termetű dinoszauruszfaj, cunamikat és erdőtüzeket is okozott, ráadásul hatalmas mennyiségű ként szabadított fel.

Sean Gulick, a Texasi Egyetem munkatársa és kollégái a kráterből származó furatminta elemzésével igazolták a fentieket.

Fotó: iStock

A mintát a mexikói Yucatán-félsziget partjainál, víz alatt gyűjtötték be. Ezen a helyen 24 órával a becsapódás után 130 méter vastag üledék alakult ki. A becsapódástól kiinduló cunami a tudósok szerint visszaverődött a partokról, emiatt többek közt faszén is lerakódott a kráterben, ami bozóttüzekre utal. A cunami tengervízzel árasztotta el a környező kontinens belsejét, majd visszahúzódva a víz elszenesedett növényi maradványokat szállított magával.

A szakértők arra utaló jeleket is találtak, hogy a kéntartalmú aeroszolok megváltoztatták az aszteroida érkese után a bolygó klímáját. Ahogyan az a vulkánkitörésekkor is látható, a kéntartalmú aeroszolok részben blokkolják a napsugarakat. Ennek következtében csökkent a növények fotoszintézisének mértéke, és összeomlott a tápláléklánc. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 66 millió éve az élet 77 százaléka eltűnt.

Csak egy légköri hatás vezethet ehhez hasonló globális tömeges pusztuláshoz”

– mondta Gulick.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik