Tudomány

Repülő csótányok borzolják a kedélyeket Budapesten

Egy eddig kevésbé ismert rovarfaj jelent meg a fővárosban, a lapp erdeicsótány (Ectobius lapponicus), amely külsejében igencsak hasonlít a közönséges, konyhai csótányra, ám ez repülni is tud. Az állatok eleinte csak a kertvárosi részekkel rendelkező kerületekben tűntek fel, ám újabban egyre több helyen fordulnak elő, sok a panasz a főváros agglomerációjában is, sokan hívják miattuk a rovarirtó szakembereket – írja a Ripost.

„Először csak néhány kerületből kaptunk riasztást, főleg a II. kerületből, illetve Óbudáról és Kelenföldről, miszerint egy ismeretlen rovar lepte el a kerteket, ám az utóbbi időkben már Budaörsről és Budakesziről is hívnak minket” – mondta a lapnak Szántó György, az Artpooldesign Kft. kártevőirtó szakembere. „Főleg az elhanyagoltabb kertekre jellemző a lapp erdeicsótány. Egy kis gereblyézéssel és a lehulló gallyak összeszedésével is csökkenthetjük számukat, ám célszerű szakembert is hívni, aki lekezeli a házak külső falát, hogy a rovarok ne jussanak be.”

Bár a repülő csótány ijesztő lehet, valójából szelíd fajról van szó, amelynek a külső hasonlóság dacára életmódjában jelentősen eltér a konyhai csótánytól. A mezei poloskákhoz hasonlóan ezek sem harapnak, csípnek és betegségeket sem lehet elkapni tőlük.

„Bár főként az erdőkben élnek, a fás területekhez közeli lakott területre is bemehetnek. Növényi táplálékot fogyasztanak, így nem kell félni tőlük. A poloskákhoz hasonlóan egy megfelelő szúnyoghálóval már jól lehet védekezni ellenük” – mondta Sas József rovarszakértő.

Mivel a lakás nem természetes életközege ennek a fajnak, nem kell attól tartani, hogy tömegesen megszállnák otthonunkat. Az esti lámpafényes szellőztetést viszont érdemes kerülni, mert a fény csak jobban vonzza őket.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik