Tudomány

Megoldhatták a Loch Ness-i szörny rejtélyét

Szakértők egy csoportja szerint a Loch Ness-i állítólagos szörnyészlelések hátterében valójában hatalmas angolnák állhatnak – írja a BBC. Az új-zélandi kutatók a tó vizéből kivont DNS-mintákat elemezve igyekeztek felmérni, hogy milyen fajok fordulnak elő a tóban,

a vizsgálatot követően kizárták, hogy bármilyen igazán nagy testű állat élne a Loch Nessben.

A szakértők azt is megállapították, hogy az utóbbi időkben népszerű magyarázattal ellentétben egy grönlandi cápa sem úszhatott fel a tóba, illetve óriásharcsa és tokhal nyomára sem bukkantak.

Fotó: iStock

Az adatok alapján ugyanakkor európai angolnák nagy számban élnek a vízben. Neil Gemmell, az Otagói Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint semmi sem utal az állítólagos lény jelenlétére, az ugyanakkor elképzelhető, hogy kifejezetten nagy angolnák is élnek a tóban.

A Loch Nessnél már a 6. században is beszámoltak szörnyészlelésről, a Nessie néven ismert lény története viszont igazán az 1930-as években vált ismertté. Lehetséges, hogy a szörnynek hitt élőlények valójában gigantikus angolnák voltak, a halak bizonyos esetekben akár 1,5 méteresre is megnőhetnek.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik