Tudomány

Életet menthetett a tudomány az olaszországi tűzhányónál

Ahogy szerdán mi is megírtuk, kitört az olaszországi Stromboli vulkán. Egyelőre úgy tűnik, hogy a mostani kitörés közel sem akkor, mint a júliusi. Akkor egy ember életét vesztette a robbanás következtében.

Ennek ellenére kivételes, és nem veszélytelen eseményről van szó. Ezt a különleges folyamatot mutatja be Dr. Harangi Szabolcs geológus, vulkanológus, az ELTE TTK egyetemi tanára, a Kőzettan-Geokémiai Tanszék, illetve az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője lapunkhoz eljuttatott elemzésében.

Hatalmas robbanással kitört a Stromboli vulkán
A szigetet jelenleg is sűrű füst árasztja el, ez a Twitterre feltöltött videókon jól látszódik.

A Stromboli vulkán szerda déltájban heves robbanással tört ki. Mondhatjuk, hogy ez egy tűzhányó dolga, a vulkánok kitörnek, de a Stromboli jó 2000 éve folyamatos kitörésben van. Ez azt jelenti, hogy 15-20 percenként tűzijátékszerűen robbannak ki, illetve spriccelnek szét valamelyik kürtőjéből az izzó lávacafatok.

A kitörések megszokottak, csak kis területre terjednek ki, és jól megfigyelhetők a kráter pereméről. Az érdeklődés pedig nagy, az elmúlt évtizedekben százezrek másztak fel a közel 1000 méter magas hegyre, hogy részesei legyenek ennek a színpompás természeti eseménynek. Mi akkor a különleges ebben a kitörésben?

Az, hogy ez messze nem megszokott a Stromboli viselkedésétől és jelentős veszélyt jelent.

A szerdai kitörés hasonló volt a július 3-ai heves robbanásos kitöréshez, ami után megtiltották a turisták látogatását a vulkánnál. A júliusi kitörés után a tűzhányó a szokottnál is aktívabb maradt: erőteljesebbek és gyakoribbak voltak a lávatűzijáték kitörések, a kráter alatt felnyílt repedésekből lávafolyamok indultak ki, illetve ereszkedtek le a meredek északnyugati oldalon. Ahhoz, hogy megértsük, mi ez a változás a vulkán életében, és mi okozza a veszélyes kitöréseket, a vulkán alá kell nézni. Ezt pedig a kitörések során keletkezett vulkáni kőzetek részletes elemzésével, a felszínre törő gázok összetételének mérése, a geofizikai adatok értelmezése és a folyamatos műszeres megfigyelés, azaz monitoring segítségével érhető el.

Pezsgőspalack a vulkánban

A vulkáni kőzetek tulajdonságai, kémiai összetétele azt jelzik, hogy a 2003-ban és 2007-ben is bekövetkezett nagy kitörések előtt friss, gázdús magma nyomul fel a vulkán alatt nagyobb mélységből. A felemelkedés miatti nyomáscsökkenés elindítja a gázbuborékok kiválását,

akárcsak a pezsgőspalackban, ahogy nyitjuk kupakját, és végül a felhabzott magma heves robbanással tör ki.

Ez a magma tehát teljesen más, mint az, ami az 1-2 kilométer mélyen lévő magmatározóból táplálja a lávatűzijáték kitöréseket. Az előző héten tartott barcelonai Goldschmidt Geokémiai Konferencián Dr. Harangi Szabolcs firenzei kollégáival elemezte az adatokat, amiből arra következtettek, hogy a július 3-i kitörés óta tovább tarthat a nagy mélységből érkező magma utánpótlás, és ez okozhatja az erőteljesebb kitöréseket és a szokottnál jelentősebb kéndioxid gáz kiáramlást. Ez pedig újabb nagy robbanásos kitöréshez is vezethet. Ez következett be augusztus 28-án dél tájban, a lefolyása pedig teljesen más volt, mint ami a tűzhányóra jellemző.

Fotó: iStock

A Firenzei Egyetem műszerei 4 perccel a kitörés előtt jeleztek olyan adatokat, amik alapján arra lehetett következtetni, hogy nagy az esélye egy jelentősebb, úgynevezett paroxizmális kitörésnek. A felszín hirtelen emelkedni kezdett, hasonlóan a 2007. március 15-i kitörés előtt, ami a magma jelentős túlnyomását jelezte. A webkamera képek elemzése segít a kitörés rekonstruálásában.

A magma egymást néhány másodpercen belül követő 4-5 robbanással tódult a felszínre, majd a szétszakadó magmafoszlányok és kőzettörmelékek nagy mennyisége miatt túlsúlyossá váló kitörési felhő rögtön összeomlott és a meredek északnyugati lejtőn rohant le.

Ez a vulkáni törmelékek és gázok elegyéből álló piroklaszt-ár közel 200 kilométer per óra sebességgel zúdult le és jutott a tengerbe, ahol még több száz métert haladt előre. Szerencsére egyetlen közelben lévő hajó sem került útjába, a készült videofelvételek azonban ijesztően mutatják az ilyen kitörések komoly veszélyét.

Mindössze fél perc alatt zajlott le a robbanásos kitörés, és jutott le a piroklaszt-ár a vulkán oldalán a több mint 1 kilométer távolságban lévő tengerbe.

Életeket menthet a tudomány

A Stromboli mindeddig a turistacsalogató vulkántúrákról volt híres, amelyeket 2003 óta már csak vezetővel lehetett lebonyolítani. Az idei nyár jelentős bevétel kiesést jelent, azonban egy komoly figyelmeztetést is mutat, hogy még a jól ismert tűzhányók esetében is lehet váratlan, a szokottnál erősebb és veszélyesebb vulkáni működésre számítani.

Ennek okát pedig a vulkanológiai, a kőzettani és geokémiai, valamint geofizikai kutatások fedhetik fel, amelyek hatékonyan járulnak hozzá a kitörés előrejelzéshez.

Ennek is tudható be, hogy július 3 óta nem lehetett felmenni a hegyre, és folyamatos monitoring munka zajlott. Az ilyen kitörések nem sok előjelet adnak, azonban sokszor néhány perc is számít. A további vulkanológiai kutatások segíthetnek abban, hogy esetleg növeljék egy ilyen kitörés előtti előrejelzési időt, ami akár a Stromboli, akár más vulkán esetében életeket menthet.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik