Tudomány

Begyulladt szőrtüszőnek hitte a gyógyíthatatlan rákot

Horrorisztikus történetről írt a Mirror, amelynek egy Michael Croteau nevű fiatal texasi a főszereplője. A fiatal férfi egy vörös puklit vett észre az egyik lábán, amiről azt hitte, csak egy begyulladt szőrtüsző okozza, azonban gyorsan romlani kezdett a helyzet. A vörös duzzanat egyre inkább feszítő érzést okozott a férfi térdénél, ráadásul úgy tűnt, hogy folyamatosan egyre nagyobbra is nő:

azonban három hónap kellett ahhoz, hogy az egyébként ápolónak tanuló férfi orvoshoz forduljon.

A 21 éves férfi elmondása szerint ekkor már egyre jobban fájt a combján levő duzzanat, és a színe is elkezdett sötétülni a kezdeti vörösről. A férfi akkor döntött végleg az orvoshoz fordulás mellett, amikor piszkálni kezdte a duzzanatot, ami erre kisebesedett, és úgy nézett ki, mintha el lenne fertőződve.

A bőrgyógyász rögtön megállapította, hogy egy ritka bőrrákról van szó, egy úgy nevezett szarkómáról. Croteau ezt nem hitte el, és Dallasba utazott egy másik specialistához, aki ugyanazt a diagnózist adta, mint kollégája.

Igazi sokként ért. Nem gondoltam volna, hogy ilyen történhet velem, főleg nem ilyen fiatalon

– mondta a fiatal férfi, aki még jobban megriadt, amikor az is felvetődött, hogy akár amputálhatják is a lábát. Azonban Croteau szerencséjére egy egyszerűbb ortopédiai műtét mellett döntöttek az orvosok.

Ez a szarkóma azonban gyógyíthatatlan, így a kemoterápiával, amire kötelezték a férfit, csak azt érik el, hogy ne terjedjen tovább. Azonban a daganat akár rosszul is reagálhat a kemoterápiára, illetve a sugárkezelésre, amit szintén kap a középiskolán éppen csak túllevő Croteau. Ekkor nem marad más megoldás, mint az amputáció.

Címlapi kép: Michael Crocteau /SWNS.COM

Ajánlott videó

Olvasói sztorik