Már a gyereknek is lehet magas vérnyomása

Egy friss tanulmány alapján a túlsúly az óvodás korú gyerekek körében több mint kétszeresére növeli a magas vérnyomás kockázatát – írja az MTI. Az Inaki Galán, a Madridi Autonóm Egyetem munkatársa által vezetett csapat 1796 négyéves gyerek magasságát, tömegét, haskörfogatát és vérnyomását vizsgálta meg. Az elemzést két évvel később megismételték.

closeup of little boy hand eating hamburger and french fries at restaurant
Fotó: iStock

A szakértők szerint csak kevés gyermekorvos gondolja úgy, hogy a túlsúly és az elhízás következményei már kis korban is jelentkeznek. Az új kutatás alapján azonban már a kisgyermekek is fenyegetettek.

Az adatok elemzése az mutatta, hogy azoknak a gyereknek, akik négy- és hatévesen túlsúlyosak vagy elhízottak voltak, a normálishoz képest két- vagy háromszor nagyobb eséllyel volt magas a vérnyomásuk.

A magas vérnyomás a szív- és érrendszeri betegségek egyik legfontosabb kockázati tényezője, éppen ezért fontos, hogy a gyerekek eleget mozogjanak, illetve egészségesen táplálkozzanak.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.