Tudomány

Egyre gyakoribb a bélrák a fiatal felnőtteknél

Két friss tanulmány szerint egyre több 50 év alatti felnőttnél diagnosztizálnak bélrákot a fejlett országokban – írja az MTI. A fiatal felnőtteknél a betegség viszonylag ritka, a 20-29 évesek körében azonban emelkedik az arány. A jelenség oka egyelőre nem tisztázott, de az elhízás és a helytelen étrend szerepet játszhat benne.

Európa legtöbb államában a bélrákszűrési programok 50 éves korban kezdődnek, mivel a betegség gyakrabban fordul elő az idősebb korosztályoknál.

Doctor talking to the patient about menopause and treatment in future.
Fotó: iStock

Az első, holland szakértők által készített tanulmány adatai szerint 1990 és 2016 között nőtt a bélrákos megbetegedések száma, a kutatók a legjelentősebb növekedési arányt a húszas éveikben járó felnőttek körében mutatták ki.

A legtöbb országban ebben a korosztályban 1990 és 2016 között százezer emberenként 0,8-ről 2,3 esetre emelkedett a bélrákos megbetegedések száma, fontos azonban kiemelni, hogy nem nőtt a betegség miatti elhalálozás. A harmincas korosztályban is emelkedett a bélrákos esetek előfordulása, a 40-esek körében pedig ingadozott az arány.

A rotterdami Erasmus MC Egyetem Orvosközpontjának munkatársai szerint amennyiben a trend folytatódik, felül kell vizsgálni a szűrésre vonatkozó irányelveket.

A másik tanulmány megerősíti a holland kutatók által kimutatott folyamatokat olyan fejlett országokban, mint Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada és Új-Zéland. 1995 és 2014 között Nagy-Britanniában például 1,8 százalékkal nőtt a vastagbélrákos és 1,4 százalékkal a végbélrákos esetek száma az 50 év alattiak körében, miközben az 50 év felettiek esetében 1,2 százalékkal csökkent.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Image: 73879341, A Lumiere Filmiskol·n folytatja karrierjÈt K·lm·n Olga az ATV Ès HÌr TelevÌziÛ kor·bbi m˚sorvezetıje ñ Ìrta a MÈdia1. A televÌziÛs ˙js·gÌrÛ m·r ·prilistÛl tanÌtani fog az iskol·ban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Kálmán Olga: Gratula

A DK által támogatott független jelölt nem ment el az előválasztás utáni sajtótájékoztatóra. Videóban üzent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
People tan in the sun while other Parisians bathe in the Trocadero fountain to cool down on June 24, 2019, the first day of the heat wave, when an intense heat wave will hit all of France for a week and create a severe heat wave, potentially warmer than the one in 2003. (Photo by Samuel Boivin/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.