Tudomány

A nap, amikor győzött az egyenlőség

A nap, amikor győzött az egyenlőség

1994. április 26-29. között tartották az első szabad választásokat Dél-Afrikában, az ország első színes bőrű elnökét, Nelson Mandelát pedig 25 éve, 1994. május 10-én iktatták be. A rassz alapú elnyomástól rögös és véres út vezetett el a választásokig, a konfliktusok ráadásul gyakran nem is a fennálló rendszer és annak ellenzői, hanem az apartheid felszámolásáért küzdők között alakultak ki.
Nelson Mandela 1990 februárjában, miután szabadon engedték. Az apartheid ideje alatt, 1964-től tartották börtönben szabotázs vádjával. Fotó: Louise Gubb/Corbis/ Getty Images
Mandela az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) színeiben indult a választásokon. Fotó: Tom Stoddart/Getty Images
Az 1912-ben alapított Afrikai Nemzeti Kongresszust 1960-ban betiltották, és csak 1990-ben folytathatta törvényesen a működését. Az illegalitás ellenére az ANC évtizedeken át küzdött a dél-afrikaiak jogaiért, elsősorban a rassz alapú megkülönböztetés felszámolásáért. Fotó: Tom Stoddart/Getty Images
Frederik Willem de Klerk, a dél-afrikai fehér kisebbségi elnyomó rendszer utolsó elnöke (1989-1994). De Klerk nagyban hozzájárult az apartheid lebontásához, 1993-ban Mandelával megosztva Nobel-békedíjat kapott. Fotó: David Turnley/Corbis/VCG/Getty Images
Nelson Mandela az 1994-es kampányban. Fotó: David Turnley/Corbis/VCG/ Getty Images
Fotó: David Turnley/Corbis/VCG/ Getty Images
Kampány egy kisebb településen. Munkája miatt Mandela később több mint 250 díjat kapott. Fotó: Brooks Kraft LLC/Corbis/ Getty Images
Mangosuthu Buthelezi, az ANC ifjúsági csoportjának korábbi tagjának vezetésével 1975-ben jött létre az Inkatha Nemzeti Kulturális Felszabadítási Mozgalom (INCLM), amely 1994-ben szerveződött párttá Inkatha Szabadság Párt (IFP) néven. Az INCLM és az ANC eleinte szorosan összefonódott, később azonban ellentétek alakultak ki a két csoport között, az első szabad választás előtt pedig több véres összecsapás is volt a pártok szimpatizánsai között. Fotó: Tom Stoddart/Getty Images
Az 1973-ban alapított neonáci Afrikaner Weerstandsbeweging (Afrikai Ellenálló Mozgalom, AWB) célja a szegregáció megőrzése, illetve egy független búr állam megalapítása volt. (A búrok főként holland és flamand telepesek leszármazottai Dél-Afrikában.) A csoport az 1990-es években több támadást is intézett feketék ellen. Fotó: David Turnley/Corbis/VCG/ Getty Images
Katona őriz két dél-afrikai lány 1994 áprilisában. A lányok szülei az ANC támogatói voltak, a választások előtt azonban elmenekültek az IFP támadásai miatt. Fotó: Per-Anders Pettersson/Getty Images
Az első szabad választás négy napján hosszú sorok alakultak ki a szavazóhelyeknél. Fotó: Peter Turnley/Corbis/VCG / Getty Images
1994 áprilisában több mint 19,7 millió dél-afrikai állampolgár adta le szavazatát. Fotó: Peter Turnley/Corbis/VCG / Getty Images
Az első szabad választás szavazócédulája. Az IFP csak az utolsó pillanatban döntött az indulás mellett. Fotó: Michael Nicholson/Corbis / Getty Images
Szavazók 1994 áprilisában. Fotó: David Turnley/Corbis/VCG / Getty Images
Nelson Mandela a választáson. Fotó: David Turnley/Corbis/VCG / Getty Images
A béke jelével köszöntik egymást az egykori ellenségek. Fotó: Susan Winters Cook/Getty Images
Mandela győzelmét ünneplő tömeg. Fotó: David Turnley/Corbis/VCG / Getty Images
Fotó: David Turnley/Corbis/VCG / Getty Images
Nelson Mandela beiktatása 1994. május 10-én, jobbján az új alelnök, Thabo Mbeki, balján lánya, Zinani. Fotó: Walter Dhladhla / AFP
Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője és Fidel Castro, Kuba első számú vezetője Nelson Mandela beiktatási ceremóniáján. Fotó: Peter Turnley/Corbis/VCG / Getty Images
Hillary Clinton, Al Gore alelnök és akkori felesége, Tipper Gore Nelson Mandela beiktatásán. Fotó: David Turnley/Corbis/VCG / Getty Images
Fotó: David Turnley/Corbis/VCG / Getty Images
Nelson Mandela 2013. december 5-én, 95 éves korában hunyt el. Szobrát már december 15-i temetésének másnapján felavatták Pretoriában. 1995 óta Dél-Afrikában december 16-án ünneplik a kibékülés napját, amely az ország egységét szimbolizálja. Fotó: Countess/Getty Images

Kiemelt kép: Walter Dhladhla / AFP

Olvasói sztorik