Egy csirke elszívta az ember életerejét

A húsvét karácsony mellett az a vallási ünnep, amelyet keresztény kultúrkörben hívők és ateisták egyaránt nagy becsben megtartanak, nyilván eltérő hangsúlyokkal. Gyökereit a történelem előtti időkben kell keresnünk, a természet tavaszi éledésével az emberek is a termékenységet, az újjászületést ünnepelték, új remények ébredtek a gazdag termés jelentette bőségre az új esztendőben.

Lelkiségben ezt szimbolizálja Jézus kereszthalála és harmadnapra történő feltámadása ugyanúgy, mint a szaporaságáról ismert nyuszi, az életet rejtő kis „kapszulaként” a tojás vagy a tisztító víz.

Szigorú szabályok

A legnagyobb keresztény ünnepként húsvét a lelki elmélyülés, magunkba fordulás, önvizsgálat időszaka. Hamvazószerdától számított 40 napos nagyböjttel kezdődik, utalva ezzel a Megváltóra, aki mielőtt megkezdte volna tanítását 40 napra elvonult, böjtölt a pusztában.

A hagyományos magyar paraszti világ még a XIX. század végén is erősen ragaszkodott a böjthöz, hamvazószerdától nem tartottak lakodalmakat, nem szólhatott hangos zeneszó, kerülték a mulatságot. A szigorú előírások hallatán hajlamosak vagyunk ráhúzni a komorságot az amúgy is csak könyvekből, legfeljebb fekete-fehér képekről ismert korra, pedig a valóság közel sem ez.

Az emberek természetesen összejártak, beszélgettek, pletykálkodtak, megittak pár pohár bort, a jókedvhez, tréfához nem kellett feltétlen hangosnak lenni. Sőt, a szabályokat még meg is lehetett kerülni.

Megtalálták a kiskapukat

Országszerte több olyan népszerű játékot ismerünk, ami nem volt „hangos”, bár ez nyilván értelmezés kérdése:

Főleg lányjátékokról van szó, mint például a karikázó, ahol a leányok körbe állva táncoltak énekszóra. Zene nem volt, ezzel kikerülték a »tiltást«

– mondja a 24.hu-nak Foster Hannah néprajzkutató, muzeológus, a költözködő Néprajzi Múzeum szokás- és játékgyűjteményének munkatársa.

Nagyhéten aztán kissé megbolondult a böjti csend és rend, ilyenkor volt a kiszehajtás és a villőzés ideje. A két szokás rendkívül hasonló, és mindennek nevezhetjük, csak szerénynek és csendesnek nem.

Bábu és csúfolódás

Kiszehajtásnál szalmabábut készítettek, amit a falu asszonyai által összeadott rissz-rossz rongyokba öltöztettek, majd a lányok végigvitték a településen. Közben pedig énekeltek, hangoskodtak, sőt csúfolódtak. Megkapta a magáét aki nem adott ruhát a babának, de főleg a szomszéd falu lányain élezték a nyelvüket. A gúnyolódás tárgya természetesen az volt, milyen csúnyák, lusták és mihasznák azok ott a szomszéd faluban.

A mulatság után a kiszebábut a folyóba dobták vagy elégették, amiben megjelenik az egész tavaszköszöntő, gonoszűző jelentése is.

Villőzésnél bábu helyett faágat díszítettek szalagokkal, virágokkal, a cselekmény ugyanaz volt, ahogy fent leírtuk. Szokás volt, hogy öregasszonyok megütögették vele az eladó lányokat, hogy találjon rájuk a szerelem, szerencsésen férjhez menjenek, a házasságban pedig termékenyek legyenek.

Kedvelt időtöltés volt az úgynevezett mancsozás, az ugyancsak a lányos vonulathoz tartozó, a kriketthez hasonló játék is. Az ütőnek használt díszes bot szerelmi ajándék volt, udvarlójuk, vőlegényük készítette a játékosoknak.

Krisztuskeresés a határban

A férfiakra húsvét vasárnapján az elmaradhatatlan Krisztuskeresés vagy Szentsír-keresés alkalmával jutott főszerep. Minden templomban – általában az oltár alatt – volt egy Szent Sír, amit húsvétkor láthatóvá tettek, szépen feldíszítettek. Vasárnapra a Bibliában írtakat követve Jézus eltűnt a sírból, az emberek összeálltak és elindultak megkeresni.

Énekelve bejárták a település határát, megáldották a földet, de a Megváltó utáni kutatást nem kevés praktikummal egészítették ki:

Egyfajta határjárás volt ez, ahol ismételten rögzítették a kertek, földek elhelyezkedését, egyúttal – telekkönyvek híján – így ismertették meg a birtokhatárokkal a következő nemzedéket

– magyarázza a szakember.

Lidérccsirke

Végezetül nem mehetünk el szó nélkül a lidérccsirke mellett. Nem a húsvéthoz kötődik, de mivel tojásból származik, méghozzá lidérctojásból, lehet itt a helye.

Az ország több részén és többféle formában is ismert, de a lényeg, hogy a lidérctojást fekete kakas tojja, és ez még csak a történet legszelídebb része. Ha valaki lidérccsirkét akar belőle, akkor egy férfi hóna alatt tartva kell kiköltetni meglehetősen babonás módon: mágikus ideig, három hétig, három hónapig kell kotlani rajta hónaljal, miközben egyes területeken a böjt is elő van írva.

Ha a lidércsirke kikel, folyamatosan gazdáját követi, miközben megállás nélkül azt kérdezi, mit tehet érte – ezért nevezik sok helyen mitmit csirkének is.

Bármire, varázslatos dolgokra is képes, de szolgálatának ára van: folyamatosan szívja az ember életerejét.

Nem csoda, ha a tulajdonos egy idő után már szabadulna tőle, ennek módja is területenként változik. van, ahol csak vissza kell tőle kérdezni és rögvest elpusztul, máshol csak az öli meg, ha teljesíthetetlen feladatot kap.

Kiemelt kép: Sóki Tamás / MTI