Tudomány

A NASA kideríti, lehet-e élet a távoli holdon

A NASA a múlt heti Hold- és Bolygótudományi Konferencián bejelentette, hogy űrszondát küldene a Neptunusz legnagyobb holdjához, a Tritonhoz – számol be a Futurism. A tervek alapján a Trident nevű űreszköz előállítása nagyjából olyan olcsó lenne, mint egy kisebb Hold-szondáé.

Most van itt az ideje, hogy alacsony költségen létrehozzuk

– nyilatkozta Louise Prockter, a Houstoni Hold- és Bolygótudományi Intézet igazgatója. A szakértő szerint a szerkezet egyik fő célja az lesz, hogy kiderítse, lakható-e az égitest.

A szakértők korábban azt tervezték, hogy a Triton mellett a Jupiter egyik holdját, az Iót is megvizsgálják egy űreszköz segítségével. A Trident valószínűleg ezen pályázattal versenyez majd. A Jupiter vulkanikus holdjánál utoljára a Cassini-Huygens űrszonda járt mintegy két évtizede.

A Jupiter vulkanikus holdja olyan, mint a Csillagok háborúja Mustafarja
Egy új kutatás során újabb 48 tűzhányót fedeztek fel az Ió nevű holdon.

A Tritont 1846-ban fedezték fel, mára pedig úgy gondolják a kutatók, hogy az égitesten jelen lehet egy hatalmas óceán. A Trident egyik fő feladata az lesz, hogy légköri elemzéseket végezzen, az adatok alapján ugyanis a szakértők következtetni tudnak arra, hogy kedvezőek-e a helyi körülmények az élet számára.

Kiemelt kép: NASA/JPL/USGS

Ajánlott videó

Olvasói sztorik