Tudomány

Veszélyesebb lehet a vártnál a marihuána

Egy friss kutatás szerint az erős napi kannabiszfogyasztás növelheti a pszichózis kockázatát – írja az MTI. A 11 intézmény bevonásával végzett vizsgálat ismét alátámasztotta, hogy az erősebb marihuánatípusok nagy gyakori használata komoly következményekkel járhat.

A megbetegedés kockázata ötszörösére emelkedhet azokhoz képest, akik nem használnak kannabiszt

– mondta Marta Di Forti, a londoni King’s College munkatársa és a csapat tagja. A pszichózis fő jellemzője, hogy a páciens elveszíti kapcsolatát a valósággal, és akár vizuális és akusztikus hallucinációk is kialakulhatnak.

A vizsgálatban olyan 18 és 64 év közötti páciensek adatait elemezték, akik 11 európai és brazil központban jelentkeztek kezdődő pszichózisukkal. 2010 májusa és 2015 áprilisa között összesen 901 alany adatait gyűjtötték össze. A kontrollcsoport 1237 főből állt, ezen résztvevőknél nem diagnosztizáltak pszichózist.

Fotó: iStock

A résztvevőknél feljegyezték, hogy milyen gyakran és milyen típusú marihuánát fogyasztanak. Ezt követően a kábítószer pszichoaktív hatóanyaga, a tetrahidrokannabinol (THC) mennyiségé alapján két csoportba osztották be az alanyokat.

A napi kannabiszfogyasztóknál nagyobb volt a pszichózis esélye, mint a nem fogyasztók esetében, nagyjából 3,2-szeresére növekedett a kockázat. Ez az arány csaknem ötszörösére emelkedett a nagyon erős kannabisz napi fogyasztásával”

– írják a szerzők tanulmányukban.

Az eredmények alapján az erős marihuánák napi használata nélkül a pszichózisos esetek aránya 12,2 százalékkal csökkenne.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik