Tudomány
Nurse sitting on a hospital bed next to an older woman helping hands, care for the elderly concept

Rosszul kezelték eddig az egyik gyakori ráktípust

A petefészekrák-műtétek paradigmaváltásához vezethet egy új tanulmány – írja az MTI. Eddig az operációk során a nyirokcsomókat is eltávolították, az új adatok alapján azonban érdemes változtatni az eljáráson.

Eddig fontosnak tartották eltávolítani a nyirokcsomókat, hiszen ott is lehetnek tumorok”

– mondta Christian Marth, az Innsbrucki Nőgyógyászati Egyetemi Klinika vezetője és a csapat tagja.

A nyirokcsomó-eltávolításokkal mindig is akadtak problémák, egyes páciensek lába például látványosan bedagadt a műtét után. Marth szerint az eltávolítással szembeni kétségek már egy 2008-as tanulmány során is felmerültek. Az új kutatásban 647 páciens vett részt, az eredmények alapján pedig a nyirokcsomó-eltávolítás az alanyok egy részénél nem járt előnnyel a műtét. Ez az elsőre paradoxnak tűnő helyzet az immunterápia során szerzett ismeretekkel magyarázható.

A nyirokcsomók eltávolításával egészséges szöveteket is kiműtünk. Ezzel annak lehetőségét is csökkenthetjük, hogy használható legyen a saját immunrendszer, és limfociták termelődjenek”

– nyilatkozta Marth. A limfociták a fehér vérsejtek egyik kategóriája.

Az új adatok tükrében a szakértő azt javasolja, hogy az operáció során nagyon agresszíven járjanak el a teljes hasüregben, mert ott kell csökkenteni a tumortömeget, a nyirokcsomó-eltávolítást azonban nem tanácsolja. Marth hozzátette, a legtöbb speciális központ már nem is hajt végre ilyen beavatkozásokat.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73891306, SkultÈty DÛra szexu·lis nevelÈs oktatÛ, szexu·lterapeuta, csal·dsegÌtı, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.