Tudomány

Az amerikaiak mérge még mindig ott van Vietnámban

A vietnámi háború során az amerikaiak mintegy 79 millió liter Agent Orange-t permeteztek az esőerdőre. A növényirtószer bevetésével a hadsereg célja az volt, hogy megritkítsák a vietkongokat segítő dzsungel lombozatát. A gyomirtót azonban a gyártás során mérgező dioxin szennyezte be, így az Agent Orange használata súlyos következményekkel járt.

Az anyag a becslések alapján nagyjából 400 ezer vietnámi halálát okozta, emellett 500 ezer esetben idézett elő születési rendellenességet.

Szakértők egy csoportja a közelmúltban felmérte, hogy jelen van-e még a veszélyes vegyület a vietnámi ökoszisztémában – írja az IFLScienceKenneth Ray Olson, az Iowai Állami Egyetem munkatársa és kollégái arra jutottak, hogy hiába telt el közel 50 év, a dioxin még mindig fenyegeti a helyi környezetet és a lakosságot.

Lois Wright Morton, a csapat tagja szerint miután az amerikai hadsereg az 1960-as években elkezdte szórni az Agent Orange-ot, a szert felszívták a levelek, majd amikor azok a talajra hullottak, a dioxinos anyag a földbe is bejutott. Innen aztán továbbszivárgott a vizekbe, ahol a helyiek által előszeretettel fogyasztott fajok élnek.

A vizsgálatban a szakértők olyan amerikai támaszpontokat tanulmányoztak, ahol köztudottan jelen volt a növényirtó, emellett pedig azokról a területekről is begyűjtöttek mintákat, ahol jelentős volt a permetezés. Az elemzés alapján a dioxin még ma is nagy mennyiségben van jelen a milliók által lakott térségekben.

Vietnámban a leginkább dioxinnal szennyezett hely a Bien Hoa légi támaszpont, amely Ho Si Minh-várostól 30 mérföldre (mintegy 50 kilométerre) északra fekszik

– mondta Kenneth.

Bár egyelőre az égetés a legköltségesebb eljárás a dioxin semlegesítésére, a szakértők mégis ezt javasolják, hiszen ezzel meg lehet szüntetni a szennyezésből adódó problémákat.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik