Tudomány

Így verik át szüleiket a gyerekek a Mikulással

Sok gyerek egyáltalán nem tart attól, hogy a nagyszakállú feketelistájára kerül, míg mások már rég nem hisznek a Mikulás létezésében, de ezt titkolják.

Az első nemzetközi „Mikulás-felmérésben” Chris Boyle, az Exeteri Egyetem pszichológusa világszerte faggatott embereket arról, hogyan változott a véleményük a Mikulással kapcsolatban, és változott-e a szüleikbe vetett hitük miután megtudták, a Mikulás nem az, akinek gondolták.

Nem félnek a virgácstól

A legfontosabb megállapítások:

  • A gyerekek általában nyolcéves korukig hisznek a Mikulásban.
  • Sok gyerek nem tart attól, hogy szerepel a Mikulás rosszakat felsoroló listáján.
  • Számos gyerek nem hisz már ugyan a Mikulásban, de továbbra is úgy tesz, mintha hinne.

A professzor 1200 választ kapott kérdéseire a világ minden tájáról, olyan felnőttektől, akik felidézték gyermekkori emlékeiket. A kutatás szerint a válaszadók 34 százaléka azt kívánja, bárcsak még mindig hihetne a Mikulásban, 50 százalék viszont annak örül, hogy már nem hisz benne többé.

Úgy tesznek, mintha hinnének

A válaszolók 34 százaléka mondta, hogy a Mikulásban való hite miatt javult gyermekkorában a viselkedése, viszont 47 százalékra semmilyen hatással nem volt.

A kutatásban résztvevők általában 8 éves koruk körül veszítették el hitüket a nagyszakállúban, de a válaszadók 65 százaléka továbbra is úgy tett, mintha hinne még benne.

A válaszolók 56 százaléka állította, hogy a felnőttekbe vetett hitét nem ingatta meg, amikor megtudta az igazat a Mikulásról, 30 százalékét viszont igen. A válaszadók 31 százaléka nem merte bevallani a gyermekének, hogy nincs Mikulás, amikor az rákérdezett, 40 százalék viszont nem tagadta – ismerteti az MTI.

Illusztráció: PATRICK PLEUL / DPA-ZENTRALBILD / DPA PICTURE-ALLIANCE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik