Tudomány

Megtalálhatták a Nap ikertestvérét

A kutatók egy ideje feltételezik, hogy a Napnak létezik egy ikertestvére, amely ugyanabban a csillagszületési régió régióban jött létre, mint csillagunk, és amely méretében, összetételében és korában is a Napra hasonlít. Szakértők egy csoportja most úgy véli, végre sikerült azonosítaniuk a régóta keresett ikertestvért.

Az érintett objektum, a HD 186302 a Naprendszertől 184 fényévre fekszik, és minden jel arra utal, hogy ez a Nap ikertestvére – írja a ScienceAlert.

A csillagok többsége olyan, gyakran több ezres csoportokban jön létre, melyeket csillagszületési régióknak neveznek. Napunk nagyjából 4,57 milliárd éve alakult ki egy ilyen régióban. Idővel az objektumok elsodródnak egymástól, de a szakértők úgy gondolják, hogy a csillagok mintegy 85 százaléka egy másik csillaggal marad – ezek az úgynevezett kettős csillagok.

A Naprendszer tehát kivételes, hiszen rendszerünkben egyetlen csillag fekszik. A kutatók szerint ugyanakkor a távoli múltban a Napnak is lehetett egy hozzá hasonló társa.

Ezen ikertestvér azonosítása igen nehéz, hiszen a Tejútrendszer hatalmas. Eddig a szakértők csupán néhány lehetséges jelöltet találtak, a portugál Instituto de Astrofísica e Ciências do Espaço csapata azonban a Gaia űrszonda adatait felhasználva most azonosíthatta a Nap egykori párját.

Az adatok alapján a HD186302 hasonló színképű, kémiájú, korú, felszíni hőmérsékletű és valamivel nagyobb, mint a Nap.

Nem ez az első alkalom, amikor csillagunkra emlékeztető objektumot találtak, igaz, eddig ez tűnik a legjobb jelöltek. Vardan Adibekyan, a csapat tagja szerint az efféle csillagok felfedezése és vizsgálata segíthet jobban megérteni, hogy honnan is származik a Nap.

Mivel mai tudásunk alapján az élet csak a Naprendszerben van jelen bizonyíthatóan, a hasonló csillagok elemzése azért is érdekes, mert akár ezen objektumok körül is kialakulhattak valamiféle létformák. A portugál kutatók következő célja éppen ezért az, hogy alaposabban is megvizsgálják a HD186302, hátha sikerült exobolygókat azonosítaniuk a rendszerben.

Kiemelt fotó: NASA

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.