Tudomány

Dél-Amerikába szállíthatott nácikat a Dánia partjainál azonosított tengeralattjáró

A Dánia közelében azonosított roncs azon tengeralattjáró maradványa, amely a szóbeszéd szerint a világháború után a nemzetiszocialista elit tagjait csempészte Dél-Amerikába.

Az U-3523-at a közelmúltban fedezték fel a Jütlandi Tengeri Harcászati Múzeum munkatársai – írja az IFLScience. A roncs a Skagerrak tengerszorosban került elő, Dánia legészakibb partjától 16 kilométerre.

A tengeralattjáró egy forradalmi, XXI típusú U-hajó volt, amely elődeivel ellentétben képes volt tartósabb ideig is a víz alatt működni. A jármű a felszín alatt akár 31,9 kilométer per órás sebességgel is közlekedhetett.

Egy többsugaras képalkotó eszközzel végzett vizsgálat után a szakértők megállapították, hogy a roncs mintegy 123 méteres mélységben fekszik. Meglepő módon a tengeralattjáró orra ferdén a tengerfenékbe fúródott, a közel 77 méter hosszú törzsből csupán 20 méter emelkedik ki.

Az U-3523 1944. december 14-én indult, 1945 májusában azonban egy brit bombázó elsüllyesztette. A dokumentáció szerint a tengeralattjáró legénysége 58 főből állt, emberi maradványok nyomára azonban nem bukkantak a roncs környékén.

Nagyon különleges U-hajó volt. Ez volt a legmodernebb tengeralattjáró, melyet a németek a háború alatt építettek. Nagyon modern volt, és jóval megelőzte a korát

– mondta Gert Normann Andersen, a Jütlandi Tengeri Harcászati Múzeum igazgatója. A szakértő hozzátette, az eredetileg megrendelt 118 darab U-3523-ből végül csak kettőt vetettek be a világháború alatt, igaz, a többi tengeralattjárót utóbb a szövetségesek és a szovjetek is használták.

Az U-3523-at rendkívüli fejlettsége és titokzatossága miatt több legenda is övezi.

A Jütlandi Tengeri Harcászati Múzeum szerint ez a tengeralattjáró lehetett az első, amely képes volt a felszín alatt átszelni az Atlanti-óceánt.

Mivel a németek nem sokkal a jármű elsüllyedése előtt tették le a fegyvert Dániában, Nyugat-Németországban és Hollandiában, egyes kutatók azt feltételezik, hogy az U-3523 épp menekülőben volt megsemmisülésekor.

Vannak, akik ennél is tovább mennek, és úgy vélik, hogy a tengeralattjáró fedélzetén a nemzetiszocialista elit tagjai, esetleg a németek által gyűjtött kincsek utaztak Dél-Amerika felé.

(Kiemelt képünkön egy U-3008 látható, forrás: Wikimedia Commons/Közkincs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik