Tudomány

Tiszta Dr. Dolittle: megműtötték Igort, a csípőfájós tigrist Szegeden

Igor egy 13 éves szibériai tigris, a Szegedi Vadasparkban lakik, és évek óta komoly fájdalmakkal küzd ízületi kopásai miatt. Most azonban rámosolygott a szerencse: egy mindössze egyórás eljárással saját őssejtjeit felhasználva évekre enyhülhet, sőt, akár meg is szűnhet a fájdalma. A Lipogems nevű eljárást elsősorban embereken alkalmazzák, de kapta már kutya, macska és ló is, és Igor az első szibériai tigris, aki áteshetett ilyen műtéten.

Igor, a szibériai tigris már hosszú évek óta fájdalmakkal küzd, csípőjében komoly degeneratív ízületi elváltozás alakult ki. Az állatot a Szegedi Vadasparkban gondozói a hagyományos módszerekkel próbálták kezelni, több-kevesebb sikerrel: kapott gyulladáscsökkentőket, és fájdalomcsillapító gyógyszereket, de a probléma, bár kontrollálható volt, nem szűnt meg.

A megoldás nem várt helyről érkezett: a Medropolitan Consulting Kft. felajánlotta a Szegedi Vadasparknak, hogy egy még viszonylag új, 2010-ben szabadalmaztatott eljárással, az úgynevezett Lipogems módszerrel kezelnék Igort, ami azt jelenti számára, hogy akár hosszú évekig is fájdalommentesen, vagy a mostaninál lényegesen kevesebb fájdalommal élhet.

Igor szervezete saját magát gyógyítja

A Lipogems eljárás egy non-invazív, fájdalommentes, mindössze egyetlen óra alatt elvégezhető mezenchimális őssejtes módszer. Az eljárás során az orvosok injekciós tűvel a hasfali zsírszövetből vesznek mintát, majd ebből enzimmentes eljárással, kizárólag fizikai behatások és különböző szűrők segítségével kinyerik a mezenchimális őssejteket tartalmazó szövetállományt, és a problémás területbe visszainjekciózzák azokat.

Az ilyen regeneratív sejteket ezt megelőzően főleg a csontvelőből egy bonyolultabb eljárással nyerték ki, a zsírszövetekben azonban nagyobb számban találhatók meg, és sokkal könnyebben hozzá is férhetők”

– mondta a 24.hu-nak  Veres József, a Lipogems eljárás hazai kereskedelmi partnere, a Medropolitan Consulting Kft. ügyvezető igazgatója.

A pácienst is sokkal kisebb trauma éri így. A zsírszövetet normál sóoldatban, mindenféle kemikália használata nélkül megtisztítják, szűrők és egy gravitáción alapuló tisztító eszköz segítségével eltávolítják belőle a szükségtelen és esetlegesen gyulladást okozó sejteket, és az így kinyert nagyon tiszta, aranysárga sejtállományt a sérült, kezelendő testtájba fecskendezik vissza.”

Forrás: Medropolitan

Az igazi varázslat itt kezdődik: ezek a mezenchimális őssejtek, vagyis a regeneratív sejtek bizonyos esetekben képesek átalakulni a szervezet bármelyik sejtjévé, vagyis akár porccá, izommá, csonttá vagy ínszalaggá is transzformálódhatnak.

A beültetés után megindulhat a szervezet teljesen természetes öngyógyító folyamata, pontosan úgy, hogy egy sérülés után képes regenerálódni, gyógyulni”

– mondta Veres József. Igor csípőízülete tehát várhatóan saját magát kezdi el meggyógyítani, de legalább is, egy csökkenő gyulladási szint és mérséklődő fájdalom mellett lassulhat, vagy akár meg is állhat az ízület további állapotromlása.

Igort azért altatták, az embereket nem kell

Világszerte mintegy 30 ezer, itthon pedig már 550 pácienst kezeltek ezzel az eljárással, az ügyvezető igazgató pedig elmondta, hogy mindeddig mindenféle probléma nélkül.

A legnagyobb gond az volt eddig, hogy a zsírleszívás helyén véraláfutások jelentkeztek, amelyek pár napon, de maximum 1-2 héten belül teljesen el is múltak.”

A felhasználási területek egyébként szerteágazók, és egyre növekszik azoknak a problémáknak a száma, amelyekre a Lipogems eljárás biztonságosan alkalmazható. Ma leginkább az ízületi betegségekben szenvedők használják ki a zsírszövetbe ágyazott regeneratív sejtek (MSC) áldásos és teljesen természetes hatásin alapuló módszert, de Dr. Gippert Róbert állatorvos elmondta, mivel egyéb alkalmazási területeken is folynak jelenleg is vizsgálatok, kutatások ez a lista valószínűleg hamarosan bővülni fog. Például bizonyos autoimmun betegségekre, az égési sérülésekből adódó szövethiány kezelésére vagy például plasztikai beavatkozásokra már biztonsággal használják a Lipogems kezelést.

Forrás: Medropolitan

Az egész eljárás nagyjából egy óráig tart, és az emberek esetében altatásra sincs szükség, a beavatkozás után a páciens a saját lábán hagyja el a kezelés helyszínét, és az esetek többségében egy-két hét múlva már érzi is a Lipogems kezelés eredményét. Igorral természetesen más volt a helyzet – őt altatni kellett, hiszen senki nem kockáztathatja meg egy kifejlett ragadozó éber állapotban történő ilyen jellegű kezelését.

Igor volt az első

Igor számára a műtét remélhetőleg látványos életminőségbeli javulást fog hozni, hiszen eddig az állat a fájdalomcsillapítók árnyékában élte az életét”

– mondta el kérdésünkre Dr. Gippert Róbert.

Itthon, és Közép-Kelet-Európában is csak ő, valamint egy másik állatorvos, Dr. Jármy Miklós végez ilyen beavatkozást állatokon. Egy másik hazai állatorvos-csoport, Dr. Jármy Miklós vezetésével szintén a közelmúltban kezdte el a lovak kezelését hazánkban. Igor azonban tudomásuk szerint világviszonylatban is az első szibériai tigris, aki átesett hasonlón.

A Lipogems nem egy tipikus őssejtkezelés, hanem egy átfogó, 100%-ban természetes regeneratív, gyulladáscsökkentő módszer. Talán egy példával könnyű szemléltetni, mennyiben különbözik a korábbi, hagyományos kezelésektől a mostani: ha a tengerből kiveszünk egy bohóchalat, és belerakjuk az akváriumunkba, az nagy valószínűséggel elpusztul, de ha a korallzátony egy darabkájával együtt hozzuk haza, a bohóchal életben marad, hiszen a saját, természetes környezetében élhet tovább.”

Igornak ez igencsak jó hír, hiszen ahogy korábban említettük, a hagyományos fájdalomcsillapító módszerek nem segítettek sokat az állapotán.

Forrás: Medropolitan

Évekkel ezelőtt vettük észre, hogy a tigrisnek fájdalmai vannak. Egy állat nem tud szólni, ha fáj neki valami, az erre utaló viselkedése mellett az is segített, hogy a csípőjén van egy látható, gyulladt dudor. Szerencsére nem akkora mértékű a fájdalom, hogy ezzel ne tudjon együtt élni, de mégsem szerencsés, ha élete végéig gyógyszeres kezelésre szorul”

– mondta Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója.

Már csütörtökön megcsodálhatjuk a tigrist

Az eljárás annyira gyors és egyszerű, hogy Igornak mindössze az altatást kell kihevernie, és utána mehet is vissza a kifutóra. Dr. Gippert Róbert a 24.hu-nak elmondta, hogy a műtét rendben sikerült, és a tigris hamarosan felébred, a beavatkozás eredményét pedig pár héten belül már érezni is fogja.

Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója hozzátette:

Igort már holnap láthatják a vadasparkba érkezők, mert az eljárásnak nincs felépülési ideje, egyedül az altatást kell kipihennie a tigrisnek. De már ma szeretnénk visszaengedni a kifutójára, hiszen neki is az a legjobb, ha minél előbb a testvérével lehet.”

Kiemelt fotó: Medropolitan

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik