Tudomány

Először klónoztak a világon majmokat

A világon elsőként sikerült makákókat klónozniuk kínai tudósoknak ugyanazzal a módszerrel, amelynek révén Dolly, a világ első, testi sejtből klónozott emlőse is világra jött több mint két évtizeddel ezelőtt.

A Csung Csung és Hua Hua nevű klónok, mindkettő közönséges makákó (Macaca fascicularis), 2017 végén születtek a Kínai Tudományos Akadémia sanghaji idegtudományi intézetében. Még idén januárban egy harmadik, az év során pedig több további klón is érkezik.

Chinese Academy of Sciences

A kutatók a Cell című tudományos folyóirat internetes oldalán számoltak be eredményeikről.

Az 1996. július 5-én Skóciában született Dolly volt a világ első, testi sejtből klónozott emlőse. A nőstény bárány hat és fél évet élt. Azóta más emlősöket is sikerrel klónoztak tudósok, ám az emberrel közeli rokonságban álló makákók klónozása komoly kihívást jelentett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik