Tudomány

A Pentagon elismerte: tényleg volt titkos UFO-kutatási projektjük

A Pentagon szombaton ismerte el, hogy valóban volt titkos UFO-kutatási projektjük, a vizsgálat azonban 2012-ben lezárult. Ekkor ugyanis a Védelmi Minisztériumnál úgy döntöttek, hogy más feladatokra kell a pénzt és energiát fordítani.

A New York Times szombaton írta meg, hogy az azonosítatlan repülő tárgyak vizsgálatával foglalkozó program 2007 és 2012 között működött, évi 22 millió dolláros költségvetéssel – számol be a Reuters. A projektre szánt összeget titokban különítették el a Védelmi Minisztérium büdzséjéből.

A New York Times szerint a kutatást kezdetekben főként egy korábbi demokrata szenátor, Harry Reid kérésére támogatták, aki az űrbeli jelenségek nagy rajongója. A lap azt is írja, hogy bár a kutatás finanszírozása megszűnt, a program tovább működött, a tisztek pedig 2012 után olyan eseteket vizsgálták, melyekről kollégáiktól értesültek.

A Pentagon a Reuters kérdésére elismerte, hogy a projekt valóban létezett. Laura Ochoa szóvivő azt mondta, a Fejlett Légi Veszélyforrás Azonosítási Program (Advanced Aviation Threat Identification Program) 2012-ben ért véget. Ochoa hozzátette, a Védelmi Minisztériumnál úgy döntöttek, akadnak más, fontosabb feladatok is.

A Pentagon azonban arra vonatkozóan nem adott egyértelmű választ, hogy titokban folytatódott-e a vizsgálat

Ochoa szerint a minisztérium minden olyan potenciális fenyegetést komolyan vesz, amely hihető, és valódi veszélyt jelenthet.

Kristen Orthman, Harry Reid korábbi szóvivője a Twitteren azt is elismerte, hogy az egykori szenátor nagy UFO-rajongó.

Aki beszélt már 60 másodpercnél többet Harry Reiddel, annak a legkevésbé sem meglepő, hogy szereti az UFO-kat, és hogy kapott támogatást a kutatásukra

– írta Orthman.

A New York Times megkeresésére Reid annyit válaszolt, hogy az igazság valahol odakint van.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik