Tudomány

Egy budapesti konferenciának köszönhetjük a tudomány világnapját

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2001-ben jelentette be a tudomány világnapját. Az ünnep célja a tudomány népszerűsítése.

Az UNESCO 2002 óta minden év november 10-én magánszemélyekkel, kormányzati szervekkel és szervezetekkel együttműködve igyekszik felhívni a figyelmet a tudomány fontosságára. Az ünnepnapon bizonyos intézmények nyílt napokat tartanak, az iskolákba tudományos előadókat hívnak, a múzeumok speciális rendezvényeket szerveznek, egyes kormányok pedig ismertetik a tudományra vonatkozó legújabb terveiket.

Az UNESCO szerint a globális tudás elengedhetetlen a béke és a fejlődés fenntartásához, a világ és egymás megértéséhez pedig a legfontosabb eszköz a tudomány.

A tudomány, a politika és a mindennapi élet közi párbeszédnek állandónak és többirányúnak kell lennie

 mondta Flavia Schlegel, az UNESCO természettudományi osztályának vezetője. Az UNESCO, illetve bizonyos tudományos és technológiai intézetek minden évben lehetőséget biztosítanak arra, hogy az emberiség közelebb kerüljön ehhez a célhoz.

A tudomány világnapját 2001-ben jelentették be, de az ünnep ötlete két évvel korábban felmerült.

A világnap szervezését először 1999-ben, az UNESCO és a Nemzetközi Tudományos Tanács budapesti világkonferenciáján ajánlották a szakértők.

Az elképzelés az volt, hogy egy ilyen eseménnyel közelebb lehet hozni egymáshoz a társadalmat és a tudományt.

Az UNESCO végül egy 2001-ben tartott gyűlésén jelentette be az ünnepet. Az első tudományos világnapot 2002. november 10-én tartották, azóta pedig minden évben megrendezik.

(Kiemelt kép: Wavebreakmedia/Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik