Tudomány

A természet teljesen megőrült a napfogyatkozástól

Az augusztus 21-i észak-amerikai napfogyatkozástól teljesen megzavarodott a természet: virágok csukták össze szirmaikat és több ezer lazac vetődött partra az Egyesült Államokban.

Rebecca Johnson, a Kaliforniai Tudományos Akadémia munkatársa szerint számtalan projekt volt, melyekkel a napfogyatkozás élőlényekre gyakorolt hatását igyekeztek felmérni. Az iNaturalist alkalmazás segítségével például a felhasználók telefonjukon rögzíthették tapasztalataikat.

Mint kiderült, az eseménytől nem csak az emberek őrültek meg: a növények és állatok viselkedése is megváltozott.

A kutatók már eddig is tudták, hogy a napfogyatkozás hatással lehet a nappali életmódot folytató élőlényekre. Az augusztus 21-i jelenség azonban egy sűrűn lakott területet érintett, így a korábbiakhoz képest jóval több megfigyelést lehetett végezni. A legtöbben kutyáik és macskáik különös magatartásáról tudósítottak.

Johnson szerint elég nehéz megfejteni, hogy a macskák pontosan miként is érezték magukat. Sok beszámoló szólt furcsán viselkedő és “szomorú” macskákról, igaz, néhány egyedet láthatóan nem zavart az esemény. A kutyákon valamivel egyértelműbben jelentkeztek a napfogyatkozás okozta tünetek.

Tim Reinbott, a Missouri Egyetem Mezőgazdasági Főiskolájának oktatója azt mondta, az esemény egyértelműen befolyásolta a házityúkok magatartását. Bár augusztus 21-e meleg volt az Egyesült Államokban, az elsötétedés után jelentősen csökkent a hőmérséklet. Éppen ezért a baromfik is kimerészkedtek ólaikból, ahová gyakran elbújnak a nappali forróság elől. A napfogyatkozás teljességekor sok madár belekezdett esti tisztálkodásába, majd a kivilágosodás után ismét visszavonultak az árnyékba.

Reinbott szerint a lovak is megbolondultak: a csikók nyeríteni, futni, ugrálni kezdtek, úgy érezték, hogy eljött az éjszaka.

Épp a fogyatkozás előtt a kabócák, a rovarok nagyon hangosak lettek, majd amikor eljött a fogyatkozás minden elcsendesedett

– mondta a szakértő. Reinbott hozzátette, a jelenség kísérteties volt.

Az iNaturalis felhasználói több alkalommal is jelentettek nagy alakzatokban repülő madarakról, illetve a madarak énekmintájának megváltozásáról – az állatok esetenként elhalkultak, máskor pedig hangosabb énekbe kezdtek.

Reinbott egyik ismerőse, aki az esemény napján épp horgászni ment, a megszokotthoz képest nagyobb halakat fogott. Ennek oka az lehet, hogy az általában korai és kései órákban vadászó ragadozókat megzavarta a sötétség. A napfogyatkozás hatására a dagály is extrém módon felerősödött, szétszakítva egy Washington államban található halgazdaság hálóját. Ugyanazon a napon a régióban 305 000 lazacot mosott partra az óceán.

Nem meglepő módon a jelenség a fotoszintetizáló növények viselkedését is befolyásolta: sokan figyelhették meg, miként csukódnak össze, majd nyílnak ki ismét a virágok szirmai az esemény előtt illetve után.

(Live Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik