Augusztus 20. a legősibb magyar nemzeti ünnep, 1083-ben ezen a napon emelték oltárra, azaz avatták szentté Szent István királyunkat. A magyar egyház és a nép már a halála óta megemlékezett róla, ám mindig eltérő időpontban – és persze volt, hogy tiltották.
- A szabolcsi zsinat 1092-ben rögzítette ünnepnapként Szent István emléknapját.
- Nagy Lajos uralkodása idejétől (a XIV. század második felétől) kezdve egyházi ünnep volt.
- Ahogy az első keresztény magyar uralkodó tisztelete terjedt Európában, 1686-ban XI. Ince pápa az egyetemes egyház nevében is szentté nyilvánította. Napját pedig Buda azévi török általi felszabadulásának napjára, augusztus 16-ára rendelte.
- XIV. Benedek pápa 1771-ben csökkentette az egyházi ünnepek számát, a magyar királyt kivette a naptárból.
- Mária Terézia még ebben az évben Raguza városából hazahozatta a szent jobbot, a június végi ünnepségek után pedig elrendelte augusztus 20-ának évről-évre megünneplését. Ekkor kezdődött a Szent Jobb-körmenet hagyománya is.
- Az 1848-as szabadságharc leverése után az önkény tiltotta Szent István ünnepét, nem véletlen, hogy az enyhülést kihasználva nemzeti tüntetés bontakozott ki 1860-ban ezen a napon.
- A kiegyezés után minden visszatért a „régi kerékvágásba”, 1891-től augusztus 20. az ipari munkások számára is munkaszüneti nap volt, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte a középületek fellobogózását e napon.
- Trianon után a Szent István-i birodalom, vagyis az 1000 éves Magyarország határai visszaállításának vágya mindent felülírt, augusztus 20. pedig nyilvánvalóan ennek legkomolyabb és „legnemesebb” alkalma volt. 1945-ig így is maradt.
- Egyházi ünnepként még két évig, 1947-ig életben hagyták, de a kommunista/szocialista vezetés ekkor hosszú időre leszámolhatott a keresztény-nemzeti ünneppel. De a néppel nem, amely nem tűrte volna a tiltást, ezért az ideológusok inkább megfaragták: tiltás helyett átalakították; lett az új kenyér ünnepe, majd mint az „új, szocialista államalapítás” jelképe, az alkotmány ünnepe.
- A rendszerváltás után ismét Szent Istvánt köszönti a tűzijáték, és a Szent Jobb is körmenettel hagyja el a Szent István Bazilikát.
Máriának ajánlotta az országot
Hosszú volt a felsorolás, ezer esztendőt tekintve pedig még így is szűkös, ám talán nem túl foghíjas. Nézzük most az elejét. Az első keresztény uralkodónk a halálának közelségét érezve egybehívta az egyházi és világi előkelőket, megbeszélte velük az utódlást és ország dolgait, majd a csillagos ég felé emelve tekintetét és karjait, Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot:
Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.
Ezután folyamatosan azon könyörögve, könnyezve és imádkozva már csak arra volt gondja, hogy az elmúlás augusztus 15-én, Mária mennybemenetelének napján érje. Imái meghallgattattak, Szent István 1038. augusztus 15-én hunyt el.
Miért nem 15-én ünnepeljük?
Tudjuk, hogy a szentek ünnepnapja általában a haláluk időpontja azért, mert a katolikus felfogás szerint ez a nap egyben égi születésnapjuk.
Történetileg hiteles válasz nem áll rendelkezésünkre; ami itt következik, az a folyamatos feltételes mód mellett is legfeljebb úgy értelmezhető: így is történhetett. Nagypál Szabolcs római katolikus teológussal, az ELTE ÁJK egyetemi adjunktusával kerestük a lehetséges válaszokat.
Szent István ünnepe a szentté avatását kieszközlő I. László király és a korabeli egyháznagyok akaratából került augusztus 20-ára. Mondhatjuk úgy, „politikai okból”. Említettük ugye, hogy augusztus 15., Mária mennybemenetele a legjelentősebb Mária-ünnep.
Lászlóék célja pedig nem az volt, hogy valahogy beszorítsák a naptárba, hanem épp ellenkezőleg, igyekeztek minél jelentősebb fényben feltüntetni. István tisztelete itthon növelte a kereszténység súlyát, Istvánon keresztül mélyebbé válhatott a magyarok vallásossága. A külföld felé mind az ország, mind az uralkodóház számára nagyon komoly rangot jelentett a szent király.
Ne feledjük, hogy ő volt a világon az első politikus, akit szentté avattak. Később ez megtörtént korábban élt államférfiakkal is, de mindőjüket István után emelték oltárra – emeli ki Nagypál Szabolcs.
Mária és Nagyboldogasszony
A kereszténységben Mária az egyik legfőbb patrónusnak számít, tucatnyi országot ajánlottak ilyen vagy olyan módon védnökségébe, István döntésén már csak ezért sem csodálkozhatunk. Másrészt első királyunkat különös kapocs fűzte a Szent Szűzhöz. Hozzá imádkozott, mikor óriási német had támadt az országra. Sőt, Hartvik püspöknél olvassuk:
Az említett király pedig hívő volt, minden cselekedetét teljesen Istennek szentelte, fogadalom s felajánlás útján szüntelen imáiban magát s királyságát az Örökszűz Istenanya, Mária gyámsága alá helyezte, kinek tisztelete s dicsősége a magyarok közt oly nevezetes, hogy nyelvükön még e Szűz mennybevételének ünnepét is, tulajdonnevének hozzátétele nélkül, csak Úrnő napjának emlegetik.
Bizonyítani nem lehet, de itt sejthető némi közéleti háttér is, vagy csak a dolgok szerencsés összejátszásáról van szó. Az ősi magyar mitológiából ismert egy Boldogasszony vagy Nagyboldogasszony nevű istenség. Ő az egek királynője, a csángók szerint lámpása a Hold. Egyes történészek szerint egyértelműen a kereszténységből származik és Szűz Máriát jelöli, mások azonban másképp látják.
Boldogasszony lehetett az az ősi alak, akivel idővel Mária összemosódott. Az egyház egyébként tudatosan helyezte a nagy ünnepeit a régi, pogány ünnepek évfordulóira, esetenként meghagyva, megtűrve azok egyes elemeit. Ma is megvan a hasonló törekvés, missziókon is a helyi szokások egyes elemeire építenek a hittérítők, ezt hívjuk kultúrába ágyazásnak.
És ide kapcsolódhatik István is, de kiemeljük: az ő vallásosságát, Mária-kultuszát nem lehet kétségben vonni. Tűzzel-vassal irtotta viszont a régi rend és vallás híveit, a nem keresztény papságot és értelmiséget elűzte, elpusztította. De a nép minden fia mellé nem állíthatott papot és katonát, talán a Máriának tett felajánlással tudatosan „játszott rá”, a lelkekre akart hatni.