Tudomány

Íme az év leggyönyörűbb asztrofotói

2017-ben is megrendezik az év legjobb csillagászati fotósainak versenyét. A közelmúltban mutatták be az idei jelöltek felvételeit.

A versenyt idén kilencedik alkalommal rendezi meg a Greenwichi Királyi Obszervatórium. Ebben az évben közel 4000 felvételt juttattak el az amatőr és profi fotósok a szervezőkhöz. A nevezők a sarki fénytől a Medúza-ködig számtalan lenyűgöző jelenséget és objektumot örökítettek meg.

Az első képen a Tejútrendszer látható a Peking Mijun nevű kerületénél álló rádióteleszkóp felett. A felvétel a távolban ragyogó város fényszennyezésének hatását is jól érzékelteti.

Kép: Haitong Yu

Az NGC 2023 nevű köd, amely a Lófej-ködről készített képeken is gyakran feltűnik. A 4 fényév átmérőjű NGC 2023 a Földtől 1467 fényévre fekszik.

Kép: Warren Keller

Csillagos égbolt a Castell Y Gwynt, azaz a “Szelek vára” felett az észak-walesi Glyder Fach-hegységnél. A képen látható jellegzetes formák fagymállással jöttek létre. A fagymállás során a víz előbb befolyik a sziklákon található repedésekbe, majd megfagyva szétfeszíti a köveket.

Kép: Kris Williams

Plazmakilövellés a Napon. Amikor az égitesten instabil mágneses mezők jönnek létre, a csillagot alkotó anyag egy része kilökődik. A koronakidobódás gyakran a Földön is érzékelhető hatással jár.

Kép: Paul Andrew

Egy amatőr fotós felvétele az oroszországi Murmanszk havas fái felett tekergő északi fényről.

Kép: Yulia Zhulikova

A Nap belső kromoszférája egy Kalcium-K vonalszűrős technikával készített képen. A negatív felvételen a felszín sötétebbnek tűnik, mint a fotón világosan kirajzolódó napfoltok.

Kép: Michael Wilkinson

A hosszú expozícióval létrehozott képen a fotósnak sikerült megörökítenie az óramutató járásával ellentétes irányba mozgó északi égi pólust.

Kép: Andrew Whyte

A 40 millió fényévre található NGC 7331 spirálgalaxis a Pegasus csillagképben. A rendszer felett több kisebb galaxis, az NGC 7335, az NGC 7336, az NGC 7337, az NGC 7338, és az NGC 7340 is feltűnik.

Kép: Bernard Miller

Az éjszakai égbolt a svájci Engadin egyik gleccserénél. A kép létrehozásához a fotós két különböző expozícióval készített panorámafelvételt használt fel.

Kép: Nicholas Roemmelt

A Medúza-ködként ismert galaktikus szupernóva. Az objektum egy olyan csillagnak a maradványa, amely csillagászati szempontból a közelmúltban, nagyjából 30 000 éve semmisült meg.

Kép: Chris Heapy

A szervezők szeptember 14-én fogják kihirdetni az idei győzteseket. Az asztrofotók szerelmeseinek érdemes megnéznie a tavalyi és a tavalyelőtti nyertesek felvételeit is.

(Kiemelt képünkön az északi fény látható a norvégiai Skagsandennél. Kép: Beate Behnke)

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik