Tudomány

Annyi műanyagot gyártottunk már, hogy Argentínát is beteríthetnénk vele

Egy új tanulmány szerint ha nem kezdünk valamit a műanyaggyártással, bele fog fulladni a bolygó a hulladékba.

A műanyagtermelés első globális analízise felfedte, hogy az 1950-es évek óta 8,3 milliárd tonna műanyagot állított elő az emberiség. A termékek 79 százalékát ráadásul alig használjuk, ezek a műanyagok hamar a hulladéklerakókba jutnak, ahol aztán elfelejtve várakoznak a lassú lebomlásra. A szemét egy része az óceánokba kerül, a vízben lesüllyedő törmelékek ráadásul egyéb szennyezőket is magukkal szállíthatnak a mélybe.

Az új tanulmány szerint csupán a műanyag 9 százalékát hasznosítják újra, míg 12 százalékát égetik el.

A vizsgálatban az összes műanyagtípus gyártását elemezték. A kutatók arra jutottak, hogy az 1950-es évek évi 2 millió tonnájáról napjainkra évi 400 millió tonnára nőtt az előállított műanyag mennyisége. Mára a műanyag az egyik legnagyobb mennyiségben termelt anyag lett az acél és a cement után – igaz, utóbbiakat építkezéseken használják, és így igen hosszú ideig használatban maradnak.

Jenna Jambeck, a tanulmány társszerzője szerint a legtöbb műanyag nem képes biológiailag lebomlani, így az efféle hulladékok akár évszázadokig vagy évezredekig a bolygón maradhatnak. A szakértő úgy véli, megállapításaik rámutatnak, hogy kritikusan kell gondolkodni az általunk használt anyagokkal és a hulladékgazdálkodási gyakorlatokkal kapcsolatban.

Bár a műanyag tömegtermelése már az 1950-es években megkezdődött, a kutatók szerint az elmúlt időszakban látványosan növekedett a gyártás.

Eddig fajunk nagyjából 8,3 milliárd tonna műanyagot hozott létre, igaz, ezen mennyiség több mint felét az elmúlt 13 év alatt állítottuk elő.

Mára annyi műanyag van a Földön, hogy képes lenne beteríteni egész Argentínát.

A kutatók tudják, hogy jelenleg nincs mód a műanyag teljes kiiktatására. Ennek ellenére úgy vélik, érdemes lenne átgondolni, hogyan tudnánk jobban gazdálkodni az anyaggal.

(IFLScience)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik