Tudomány

Olyan exobolygót találtak, amely elvben nem is létezhetne

Egy nemzetközi kutatócsapat rendkívül bonyolult rendszert azonosított, melyben egy hatalmas, forró gázóriás kering egy hihetetlenül gyorsan forgó csillag körül. A jelenség több szempontból is ellent mond a fizikának.

Több furcsaság is van a csillag és a bolygó, azaz a HIP 65426 és a HIP 65426b körül. A csillag kétszer nagyobb tömegű a Napnál, éppen ezért a HIP 65426b-nél jóval nehezebb égitesteket kéne formálnia – a bolygó tömege csupán 6-12-szer nagyobb a Jupiterénél. A két objektum távolsága is igen nagy, az exobolygó majdnem 100-szor messzebb fekszik a HIP 65426-től, mint a Föld a Naptól. A csillag a Napnál 150-szer gyorsabban forog, és bár csak 14 millió éves, már nincs körülötte porból álló korong.

Gael Chauvin, a Grenoble-i és a Chilei Egyetem munkatársa és az új tanulmány vezető szerzője szerint arra számítottak, hogy egy ilyen fiatal rendszerben még kimutatható a lemez.

A csapat azonban egyelőre nem találta meg ezt a korongot, ami arra utal, hogy a HIP 65426 nem illik bele a klasszikus bolygóformálódási modellbe.

Astronomy and Astrophysics folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók azt írják, a HIP 65426b egy másik bolygóval a csillaghoz jóval közelebb alakulhatott ki. A gravitáció hatására az égitest végül távolabb került a központi objektumból, míg társa teljesen elhagyta a rendszert.

Az elmélet alátámasztására újabb megfigyelésekre és szimulációkra lesz szükség, igaz, a rendszert egyébként is érdemes lesz tovább elemezni. Egy olyan csoportosulás felfedezése, amely nem illik bele a már kialakult csillagászati képbe segíthet tovább finomítani a modelleket.

Az exobolygót a Chilében található Very Large Telescope SPHERE nevű eszközével sikerült megtalálni – ez volt az első bolygó, amelyet a SPHERE fedezett fel. Mivel az objektum nincs túl messze, a csapat közvetlen képet is készíthetett az égitestről, felfedezve rajta a vízgőzt és a vöröses fellegeket.

Thomas Henning, a Max Planck Csillagászati Intézet munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint még mindig igen ritkán tudnak közvetlen felvételt készíteni egy exobolygóról. A HIP 65426b fényének elemzése azonban rengeteget elárulhat légköre összetételéről.

Az új felfedezés azt bizonyítja, hogy bár napjainkban rengeteg exobolygót ismerünk, még mindig van mit tanulnunk ezekről az objektumokról.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik