Tudomány

Úgy tűnik, fajunk nem is olyan különleges

A szakértők régóta dolgoznak azon, hogy megértsék, mitől is olyan különleges fajunk. Egy új tanulmányban a neurológusok azt írják, olyan képesség nyomára bukkantak majmoknál, melyet eddig csak az embereknél fedeztek fel.

A legtöbb főemlős, és így az ember is, igen szociális teremtmény. A társadalmi érzékenységet szabályzó neuronhálózatot azonban eddig nem sikerült teljesen feltérképezni.

A Rockefeller Egyetem szakértői most funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat (fMRI) segítségével elemezték rhesusmajmok agyát, míg az állatok videókat néztek. A felvételeken társadalmi viselkedést produkáló, magában cselekvő, vagy egy helyben ülő majmok voltak láthatóak. A kontrollcsoportban az élőlények használatban lévő, magától mozgó, illetve statikus tárgyakat – például játékokat – bemutató képsorokat néztek.

A szakértők a vizsgálattal azt szerették volna megtudni, hogy a különböző helyzetekben a majmok agyának mely részei voltak aktívabbak.

Az elvárásoknak megfelelően más állatok látványától a sulcus temporalis superior vált a legélénkebbé. Ez a terület a főemlősöknél a testekkel és arcokkal kapcsolatos információk feldolgozásában segít.

A felvételeken látható helyzetektől függően az agy egyéb test- vagy arcfeldolgozó régiói is élénkebbek lettek. Az elemzés azt is kimutatta, hogy a majmok tükörneuron-rendszere nem csak a szociális interakcióktól és a tárgyak mások által történő használatától vált aktívabbá, hanem a statikus tárgyak nézésétől is.

Eddig csak az embereknél láttak hasonlót

A legérdekesebb felfedezés akkor született, amikor a tudósok a szociális viselkedésekre adott reakciókat analizálták. Kiderült ugyanis, hogy a majmok agyának van egy területe, amely csakis akkor aktív, amikor társadalmi helyzeteket látnak az élőlények.

Ez azt jelenti, hogy az állatok rendelkeznek olyan régióval, amely kifejezetten az ilyen szituációk feldolgozására specializálódott.

Ez egyszerre volt váratlan és megdöbbentő

– jelentette ki Winrich Freiwald, a tanulmány társszerzője.

Az eredmény azért olyan meglepő, mert van egy képesség, a tudatelmélet, melyet csak az embereknek szoktak tulajdonítani. Ezen adottsággal vagyunk képesek mások elképzeléseit, szándékait és vágyait érzékelni, megérteni, vagy egyszerűen elképzelni.

A kutatók úgy gondolják, hogy a most kimutatott terület hasonlíthat arra az emberi agyban megtalálható régióra, amely a tudatelméletet irányítja.

Természetesen újabb kutatásokra lesz szükség ahhoz, hogy jobban megértsük, mi is a szakértők által megfigyelt agyterület feladata, illetve, hogy mennyiben hasonlít az emberi agyban megtalálható régióra.

(Science Alert)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik