Tudomány

Eszter gyerekkora óta író akart lenni, most szabadidejében inkább robotkart hackkel

A 17 éves Varga Eszter már ránézésre igazi művészléleknek tűnik. Imád olvasni, szóval mindig is az írói pálya volt számára az egyetlen elképzelhető életút. Bár kedvelte a matematikát, és érdekelte az informatika, soha nem fordult meg a fejében, hogy valaha műszaki területen érvényesüljön.

Egy budapesti gimnázium angol előkészítő osztályába iratkozott be nyolcadik után, ám mivel anyanyelvi szinten beszél angolul, viszonylag sok szabadideje maradt a tanulás mellett. A látványos unatkozás elkerülése végett, édesanyja unszolására kezdett bele a Technológia Oktatásért Alapítvány Skool nevű projektjének tanfolyamába, ahol 8-18 éves korú lányoknak nyújtanak ingyenes technológiai foglalkozásokat újszerű oktatási formában.

A kényszerhobbi végül szerelembe torkollt – meséli.

Rájöttem, hogy teljesen tévesen feltételeztem a programozásról, hogy monoton munka. Ugyanúgy benne van a kreativitás, hiszen gyakorlatilag bármit létrehozhatok, amit szeretnék. A játékoktól kezdve mindent kipróbáltam már, és most már ott tartok, hogy robotkart hackelek. Én állítom össze és programozom kedvem szerint.

A fiatal lány nem hasonlott meg önmagával, csak a tevékenységeinek listája bővült egy újabb tétellel. Informatikai érdeklős ide, programozás oda, Esztert ugyanúgy megtalálni a szobájában a Büszkeség és balítéletet olvasva.

Ennek ellenére tisztában van a társadalom egy részének sarkos ítéletével, és a káros sztereotípiákkal, melyek az embereket ilyen fajtákra és olyan fajtákra csoportosítják, és azt feltételezik, hogy a művészetek vagy a humán tárgyak szeretete kizárja a technológia tudomány iránti fogékonyságot.

Nagyon sok rossz élményem volt, és nem mindig kaptam meg azt a támogató reakciót, amire vágytam volna. Bár a barátaim és a családom mellettem voltak, ez nem mindig bizonyult elegendőnek. Volt olyan tanárom, aki egyenesen nevetségesnek ítélte, hogy programozni tanulok, és úgy vélte, hogy nőként ebben biztosan nem lehetek jó. Bármennyire viccnek szánják egyesek az ilyen megjegyzéseket, ezek igenis bántóak tudnak lenni, hiszen mégiscsak elárulnak valamit a témához való hozzáállásukról

– osztotta meg a tapasztalatait a tizenhét éves lány.

Varga Eszterrel az immár hatodik alkalommal megrendezett Lányok Napja egyik izgalmas programján, az evosoft nyílt napján találkoztunk, mely eredetileg amerikai kezdeményezés, és évente egyszer rendezik meg az összes csatlakozó országban. Európában Németországból ered, ahol 2001 óta fut, fővédnöke pedig Angela Merkel, kancellár, ami egyértelműen jelzi az állami szintű elköteleződést a kezdeményezés mellett. Így talán nem meglepő, hogy ott mostanra milliós azoknak a lányoknak a száma, akik megismerkedtek a technológia tudomány világával a programnak köszönhetően.

Magyarországon 2012 óta a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szervezi a programsorozatot, idén országszerte 77 helyszínen, 23 településen, a program történetének eddig legmagasabb, 1840 résztvevőszámával.

A Lányok Napja szakmai partnerei az evosoft, IVSZ és az EJMSZ, a program a Coloplast, a GE a Magyar Telekom és a T-Systems támogatásával jöhetett létre.

A évről évre egyre több nagyvállalat, kutatóintézet és egyetem csatlakozik hozzájuk, hiszen szépen lassan mindenki felismeri, hogy tenni kell valamit az egyensúly helyrebillentésének érdekében.

Kimutatások szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen ma hazánkban. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, amennyiben a lányok legalább olyan arányban választanák ezt pályát, mint amilyen arányban teszik ezt fiú társaik. Most a mérnöki, informatikai karokon, szakokon a legjobb esetben is 8-10 százalékos a nők jelenléte, ami borzasztó alacsony. Ez a helyzet azonban nem csak a cégeknek rossz, hanem a lányoknak is, hiszen elesnek szuper kreatív és innovatív állásoktól.

– világít rá a problémákra Szigeti Fanni, a NaTE ügyvezetője.

Gönye Zoltán, villamosmérnök, a hazai informatikai piac egyik meghatározó cég, az evosoft marketingvezetője külön is kiemelte, hogy a férfias szakmáknak titulált területeknél kevés nő- és családbarátabb munkahelyet lehetne példaként említeni.

Mivel jellemzően szellemi alkotásokról van szó, ezért a technológia cégek rugalmasak, gördülékenyebben tudnak alkalmazkodni a munkavállaló igényeihez. Ha valaki gyermeket szeretne vállalni, akkor simán szóba jöhet a távmunka, vagy ha a gyerekkel kapcsolatos dolgokat kell intézni, akkor a feladatait ehhez mérten tudja ütemezni. A legtöbb területen ezek egyáltalán nem evidenciák.

Gönye hozzátette, az 1200 fős vállalatnál rendkívül alacsony, úgy 13 százalék a nők aránya, a fejlesztői munkakörökben pedig még alacsonyabb, csupán 9 százalék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik