Tudomány

Megtalálták a hosszú élet néhány genetikai okát

Az extrém hosszú élet genetikai előjeleit nem könnyű felismerni, már csak azért sem, mert még napjainkban is csak kevesen élnek 100 évnél tovább. Egy új elemzés most mégis felfedezett néhány ilyen génvariánst.

A Boston Egyetem Közegészségügyi Karának új tanulmánya fontos előrelépés lehet a hosszú élet okainak megértésében.

A kutatás során a szakértők négy korábbi vizsgálatot vették alapul, az eredmények elemzésével pedig sikerült kimutatniuk a 4-es és 7-es kromoszóma egy-egy új és igencsak ritka variánsát. Ezen változatok az extrém túléléssel állnak összefüggésben, de a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás valamint az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét is csökkenthetik.

A szakértők a Journals of Gerontology: Biological Sciences-ben mutatták be eredményeiket.

A Paola Sebastiani által vezetett csoport a négy korábbi munka felhasználásával hozta létre azt a meglehetősen nagy mintát, melybe 2070 ember tartozott – közülük sokan 1900-ban születtek. A szakértők különböző analitikai módszereket alkalmaztak a hosszú élettartamot meghatározó variánsok azonosítására.

A csapat amellett, hogy kimutatta, hogy a már korábban felfedezett egypontos nukleotid-polimorfizmus valóban hosszú életet eredményez, a 4-es és 7-es kromoszómánál is megtaláltak két új változatot.

Sőt, két adathalmazban, melyekben az alanyok kora mellett az idős korral jelentkező betegségeiket is rögzítették, sikerült kimutatni, hogy a hosszú életet eredményező allélok a szív- és érrendszeri betegségekkel, illetve a magas vérnyomással szembeni védelemben is segítenek.

A szerzők szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy a hosszú élet genetikai okait gyakoribb és ritkább variánsok kombinációjánál kell keresni.

Bár az új elemzéssel sokkal lényegesebb felfedezések születtek, mint a korábbi kutatásokkal, a hosszú élet genetikai okainak többségét továbbra sem tudták megmagyarázni. A kutatók úgy vélik, sok ritka variánst lehetne kimutatni a minták szekvenálásával. Az egyedi allélok kapcsolatának felfedéséhez azonban hatalmas mintákra lesz szükség.

(Boston University)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik