Tudomány

Iszonyatosan beégett az önparkoló csodaautó, amkor nem volt hajlandó önparkolni

A Faraday Future egy kaliforniai cég, ami egy ide hergeli a hype-ot az első tömeggyártásba került autója körül. A Faraday Future úgy néz ki, mint valami, amit egy filmhez terveztek, de elvileg tényleg működik. Elvileg.

A CES-en szerették volna bemutatni, milyen remek dolog a Faraday Future önparkolós trükkje. Egyszerűen meg kell nyomni a gombot az ajtón, az autó pedig leparkolja önmagát. Fel is hívták a színpadra Jia Yuetinget, a cég legnagyobb befektetőjét, hogy tessen kipróbálni a varázslatot.

Jia megnyomta a gombot, és várt. Aztán tovább várt. A feszültség tapintható, mint egy Tarr Béla filmben. De végül a szereplők feladják, az autó nem parkol önt. 

Ami már csak azért is égés, mert

  • ez volt az eddig első fontos élő bemutatója,
  • és a cég tulaja volt a szenvedő alany.

A Faraday Future főmérnöke, Nick Sampson később azzal próbálta indokolni a bénázást, hogy az épület tetején lévő szerkezetek akadályozták az autó szenzorait. Egyébként később beindult és araszolva leparkolt. De akkor már késő volt.

A CES-en a 24.hu is ott van, itt tekintheti meg a Huawei borzasztóan fiatalos telefonjáról készült videónkat, itt pedig egy másik dolgozatot az okosdolgokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik