Tudomány

Drukkolj, hogy legközelebb egy doktornő kezei közé kerülj

Egy tanulmány szerint több tízezer emberéletbe kerül az, hogy férfiak is gyógyítanak.

Kórházban lenni nem jó, és ez még akkor is igaz, ha nem a honi egészségügyi intézményekről beszélünk, hanem a hanyatló nyugat kórházairól. Ugyanakkor vannak más tényezők is, melyek bonyolítják a kórházi tartózkodást, és adott esetben a túlélés esélyeit.
Egy tanulmány szerint az idős páciensek ritkábban halnak meg, ha doktornők kezelik őket, mint ahhoz képest, amikor férfi doktorok.
Többek között ezért is érdekes, hogy a kutatás szerint a férfi orvosok átlagosan 20 000 dollárral keresnek többet egy évben, mint hölgy társaik, illetve árnyaltabbnak tűnik az a kép, miszerint a nők alacsonyabb színvonalú ellátást nyújtanak.

A felmérésben a Harvard Egyetem háromévnyi adatot vizsgált a 65 év felettiekkel kapcsolatban, mégpedig úgy, hogy a Medicare-től kapott 2011. január – 2014. december közötti időszak 20 százalékát vették alapul, véletlenszerűen kiválasztott esetekkel.
Ebből az derült ki, hogy mindegy, milyen fizikai állapotban került be a beteg a kórházba, ha férfi orvos kezelte, akkor nagyobb eséllyel halt meg, vagy került vissza 30 napon belül az intézménybe.
Bizonyos betegségek esetén, mint amilyen a vérmérgezés, tüdőgyulladás, akut veseelégtelenség és a szabálytalan szívverés, a halálozás csökkenése a kezelés után női orvos esetében statisztikailag szignifikáns volt. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a pangásos szívelégtelenség, a húgyúti fertőzések, illetve a gyomor-és bélrendszeri vérzések következtében nőtt a halálozások száma, egyebekben azonban a doktornők szinte minden körülmények között kevesebb halállal szembesültek.

Miért jobbak a nők?

Habár a tanulmány nem kutatta az okokat, hivatkozik korábbi eredményekre, miszerint a hölgyek alapvetően jobban teljesítenek a sztenderdizált teszteken, és szívesebben alkalmazzák a bevált gyakorlatokat, továbbá több időt szánnak a betegekkel való kommunikációra. Ettől függetlenül azonban nem lehet kijelenteni, hogy a női orvosok általánosan jobbak, mint a férfiak, ugyanakkor ezekből az adatokból kiindulva, az Egyesült Államok teljes lakosságára vetítve az jön ki, hogy 32 000-rel kevesebb haláleset lenne, ha a férfiak ugyanolyan hatékonyan gyógyítanának, mint a nők.

Forrás: TheVerge 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik