Tudomány

Csernobilba telepítene naperőművet két kínai cég

Könnyen elképzelhető, hogy a közeljövőben újjáéled Csernobil. Legalábbis energiatermelési szempontból.

Valószínűleg Csernobil kapcsán nem a környezetbarát energiatermelés az első fogalom, ami az ember eszébe jut. A hatalmas nukleáris katasztrófa helyszíne azonban a tervek szerint a jövőben egy óriási naperőműnek fog otthont adni.

Az elképzeléssel még idén nyáron álltak elő az ukránok, akkor még befektetőt kerestek. Most azonban úgy tűnik, hogy már meg is van az ötlet támogatója: két kínai vállalat, melyek valóban komolyan gondolják a dolgot. A két energetikai cég, a GCL-SI és CCEC – melyek az állami tulajdonú Kínai Nemzeti Gépipari Vállalat leányvállalatai – képviselői szerint a csoportok bíznak benne, hogy már jövőre megkezdhetik az 1 gigawattos telep építését.

Shu Hua, a GCL-SI elnöke úgy gondolja, a beruházás társadalmi és gazdasági előnyöket is jelent majd a térségben. Az egykori katasztrófa helyszíne a megújuló erőforrásnak köszönhetően talán ismét virágzásnak indulhat.

Miután 1986-ban megtörtént a nukleáris baleset, az atomerőmű mellett található Pripjaty városának 2 600 négyzetkilométeres körzetét lezárták, tilalmi zónát hozva létre. Az évtizedek óta szinte teljesen érintetlen erdős és nyílt terület tökéletes helyszín lehetne egy napelemtelep számára.

A 4-es reaktor körül a sugárzás máig igen magas – és valószínűleg még évezredekig az is marad. A megfigyelések alapján ez a sugárzás sok esetben valóban kárt tesz a helyi állatokban, így szigorúan tilos megközelíteni az erőművet. Ez persze nem jelenti azt, hogy a reaktoroktól távolabb ne találhatnánk biztonságos területeket.

A filmek hiába ábrázolják az egész környéket kietlen pusztaságnak, a lezárt zónákban a mért sugárzás sok helyen biztonságos és jól ellenőrzött. Bár a vállalatok még nem ismertették, hogy pontosan hol is lenne a tervezett naperőmű, az azonban biztos, hogy a cégek által megbízott szakemberek már megkezdték a terület sugárzási szintjének felmérést.

Mivel a környéken viszonylag magas a napsütötte órák száma, viszont a biztonság kedvéért továbbra sem ajánlatos olyan munkahelyet létrehozni, ahol állandó emberi jelenlétre van szükség, egy napelemes telep létrehozása tökéletes választás lenne.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik