Tudomány

Tinilányok lőhetik fel az első afrikai műholdat

24.hu
24.hu

2016. 11. 17. 13:01

16-17 éves lányok minden erejüket bevetve dolgoznak azon, hogy Afrika élelmiszerellátása biztosabb legyen.

Habár Afrikának vélhetően nem az űrprogram az első számú problémája, azét nem szabad azt hinni, hogy arrafelé senki nem foglalkozik a tudománnyal, hiszen néhány fiatal megpróbálja bebizonyítani, hogy az ő munkájuk nyomán juthat ki a Föld légköréből az első afrikai műhold.

Sőt, erre már 2017. májusában sor kerülhet, köszönhetően a STEM (tudomány, technológia, mérnökiség, matematika) programnak, melynek keretein belül néhány iskolás leányzó is ezen dolgozik. A Dél-Afrikában lévő Western Cape Province-ban készült fotón közülük láthatunk hármat: Ayesha Salie-t, Sesam Mngqengqiswat, és Bhanekazi Tandwat.

Fotó: Karl Schoemaker

A CNN cikke szerint a lányok hiába mindössze 16-17 évesek, hatalmas ambíciókkal rendelkeznek, melynek többek között része
az első magánműhold űrbe juttatása, ami majd a magasból vizsgálja a kontinens mezőgazdaságát, különös tekintettel az így előállítható élelmiszerek mennyiségére.

Afrika mostanság egyébként is kicsit jobban ráfeküdt az űrprogramra, így például a Square Kilometer Array célja, hogy a világ legnagyobb teleszkópját megépítve a mélyűrből is hasznos információkat szerezzenek.

A műhold által nyert adatok segítségével meghatározhatjuk, és előrejelezhetjük Afrika jövőben várható problémáit. Ahol a gazdasági növényeink növekednek, ahová több fát tudunk ültetni, ott nyomon tudjuk majd követni a fejlődést. De rengeteg erdőtüzünk és áradásunk is van, amiről nem kapunk információt időben

– mondják a lányok, akik szerint az űrből figyelve a területet, könnyebben meg lehet előzni a katasztrófákat. A program a MEDO (Meta Economic Development Organization) része, melybe besegít a Morehead State University is a tengerentúlról.

Fotó: John Spaull/Scidev.net

Maroknyi ambíció

A jelenleg 14 fős lánycsapatot a Cape Peninsula University of Technology mérnökei oktatják, remélve, hogy több hölgy is csatlakozik a későbbiekben, ám ez nem befolyásolja a 2017. májusára tervezett kilövést.

Arra számítunk, hogy a programból megbízható, jól használható adatokat nyerhetünk. Dél-Afrikában már számos katasztrofális árvizet és aszályt megéltünk, ami nagyon rosszul érintette a gazdákat. Az űrprogram egy új terület Afrika számára, de azt gondolom, a segítségével pozitív változást érhetünk el a gazdaságunk területén.

– mondta Mngqengqiswa, aki lelkes híve a programnak, és azt reméli, édesanyja is büszke lehet rá, aki egyedül neveli. Apróság, de fontos lehet, hogy az űrutazás elmúlt félévszázados történelmében nem szerepel fekete afrikai, aki kijutott az űrbe. Talán majd a lányok közül valaki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.