Tudomány

A Harvard kutatói megtalálhatták a tudatosság fizikai eredetét

Az emberiség sosem értette meg igazán a tudatosságot. Hiába a modern tudományágak, így például a neurológia fejlődése, máig nem tudjuk pontosan, honnan származik és miként jött létre.

A Harvard kutatói Michael Fox vezetésével most úgy gondolják, megtalálták a tudatosság fizikai forrását, három különböző agyi régióban. A felfedezés hatalmas áttörés lehet, hiszen nem csupán saját létünkkel kapcsolatban tartogat fontos információkat, hanem a vegetatív állapotban lévő emberek kezelésére is kínálhat megoldást.

A tudatot általában két kritikus összetevő, az éberségi szint, illetve a tartalom alapján határozzák meg. A kutatók már korábban is kimutatták, hogy az agytörzs az éberség – azaz az ébrenlét, a szívverés, a légzés – szabályozásáért felelős. A tartalom, azaz a tudatosság viszont már jóval megfoghatatlanabb a szakértők számára. A legtöbb kutató csak addig jutott el, hogy valahol a kéregben kell keresni az eredetét.

A Harvard csapata most azonban választ találhatott a kérdésekre. Foxék nem csupán az agytörzs egy pontos régiójáról, hanem a kéreg két részéről is kimutatták, hogy kulcsszerepet játszik a tudat kialakulásában.

A kutatók ehhez 36 sérült agytörzzsel diagnosztizált kórházi beteget vizsgáltak meg – az alanyok közül 12 kómában, tehát nem tudatos állapotban volt. A szakértők feltérképezték az agytörzset, hogy megtudják, mi az oka annak, hogy egyes páciensek a sérülés ellenére továbbra is tudatuknál maradtak.

Az elemzés kimutatta, hogy az agytörzs egy kis területe, a híd hátsó része, azaz a tegmentum pontis sérülése szignifikánsan összefügg a kómával. A 12 tudattalan betegből 10-nél volt sérült ez a bizonyos rész, míg a 24 tudatos beteg esetében csupán 1-nél. Ez azt bizonyítja, hogy bár a terület kulcsszerepet játszik a tudat kialakulásában, más tényezők is fontosak lehetnek.

A csapat ezért az egészséges emberi agy térképét kezdte el vizsgálni, melyen az összes általunk ismert kapcsolat látható. A kutatók meg is találták azt a két régiót, amely közvetlenül kapcsolódik a tegmentum pontishoz, így valószínűleg a tudat létrejöttében is fontos szerepet játszanak. Az egyik érintett terület a bal anterior insula, míg a másik az anterior cingularis cortex. Korábbi kutatások mindkét régiót kapcsolatba hozták már az éberséggel és a tudatossággal, de ez az első tanulmány, amely az agytörzzsel való viszonyát is bemutatja.

Hogy ellenőrizzék az eredményeiket, a szakértők 45 kómában, vagy vegetatív állapotban lévő beteg agyát elemezték fMRI-vel. A felvételek az elvárásnak megfelelően kimutatták, hogy a három régió kapcsolata nem megfelelő egyik alanynál sem.

A felfedezés mindenképp fontos, de azt Foxék is elismerték, hogy további kutatásokra lesz szükség elméletük alátámasztására. Ha bebizonyosodik, hogy a Harvard csapata nem tévedett, akkor az eredmények áttörést hozhatnak a kómában, illetve vegetatív állapotban lévő páciensek kezelésénél.

(Via: ScienceAlert)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik