Tudomány

Tudtad, hogy a lovak tényleg beszélnek hozzánk?

Oké, nem szavakkal, de képesek szimbólumokat használni ahhoz, hogy megértessék magukat az emberekkel. Tessék rájuk odafigyelni!

Amikor gyerekkoromban kértem valami nehezen teljesíthetőt a szüleimtől, többek között azzal vágak vissza: “megkapod, ha majd a lovak beszélni tudnak”. Nos, azt hiszem ideje felhívni anyut, és újra bejelentkezni a nagy űrlegóért, mert a lovak bizony kommunikálnak.

Egy norvég kutatást publikáltak nemrég, amelyből egyértelműen kiderül: a lovak is képesek olyasmire, mint például a főemlősök: komplex módon tudnak jelezni bizonyos fogalmakat és helyzeteket. Persze míg a majmok már akár elvont dolgok kifejezésére is betaníthatóak, a lovak főleg saját létszükségleteikkel, mindennapi életükkel kapcsolatos dolgokat tudnak “elmondani”, de ez is jóval több, mint amit eddig sokan gondoltak róluk.

A kutatás során 23 lóval kísérleteztek, melyek egyébként teljesen különböző múlttal rendelkeznek – ezáltal nem forgott fenn annak veszélye, hogy valami korábbi tanulás vagy tapasztalat befolyásolja az eredményeket. Épp ezért sportlovak és “munkások” egyaránt részt vettek a folyamatban.

A kísérlethez használt közlési módszer egy tábla volt, amelyet az állatok az orrukkal érinthettek meg, amikor valami közlendőjük akadt. Ezután például betanították nekik, hogy a táblákra rajzolt jelek más és más jelentéssel bírnak: az egyik esetben például három tábla volt a lovak előtt, az egyik üres volt, a másikon egy függőleges, a harmadikon pedig egy vízszintes vonal látszott. Az állatok aszerint érintették meg a táblákat, melyik szimbólum mit jelent, az egyik vonal azt jelentette, hogy fáznak és pokrócot kérnek, a másik épp ellenkezőjét, melegük van, le a pokróccal, míg az üres tábla csak annyit jelzett, minden rendben.

Mindehhez nem is kellett hihetetlen hosszú tanulási folyamat, csupán két hétig, naponta nagyjából negyed órán át trenírozták őket erre, ezután pedig az előképzettségüktől függetlenül, az időjárás változásának megfelelően, tehát teljesen saját akaratukból jelezték az igényeiket.

A kutatás eredményeit a jövőben fel lehet használni arra, hogy sokkal jobban megismerjük az állatok helyzetét és igényeit, és ezekre pontosabban reagáljunk. Ez a versenylovaknál egyértelműen teljesítménynövekedést, jobb szereplést tehet lehetővé, míg a lovaskocsik elé fogott állatoknál a hatékonyabb munka mellett akár a munkára való hajlandóságot is segítheti. És persze ne feledkezzünk meg arról, hogy a lovak jó fejek, szóval munkától és versenytől függetlenül tegyünk róla, hogy jól érezzék magukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik