Tudomány

Filmelőzetest készített egy robot

Mi vághatja meg legjobban egy mesterséges intelligenciáról szóló mozifilm trailerét? Például egy mesterséges intelligencia. Mutatjuk a végeredményt.

A Kate Mara és Paul Giamatti főszereplésével hamarosan mozikba kerülő Morgan című film egy olyan lombikbébiről szól, amely csak látszatra emberi, de igazából mesterséges intelligencia vezérli. A moziban – mint megannyi más filmben is – a bonyodalmat az jelenti, hogy a lény hamar rájön, hogy fejlettebb lett teremtőinél.

A Fox filmstúdió azonban úgy gondolta, a témát kiválóan illusztrálná, ha a szokványos előzetesek helyett valami igazán különleges kisfilmmel harangoznák be a bemutatót, ezért megkeresték az IBM-et, hogy a trailert emberi alkalmazottak helyett a Watson szuperszámítógép készítse el.

A gépóriással “megnézették” a teljes filmet, majd 100 másik thriller és horrorfilm előzetesét is betáplálták, hogy a gép megtanulja a trailerek felépítését. A vizuális és hangi elemzések után a mesterséges agy képes volt eldönteni, melyik jelenet feszült, melyik érzelmes, hol vannak a fontosabb pontok és idézetek. Emberi szerkesztő csak a folyamat legvégén, a trailer “művészi” vágásánál lépett a képbe.

A teljes előzetest már videón is meg lehet nézni, és a rövid előzetes után a Watson működéséért felelős szakemberek is elmesélik, hogyan folyt a munka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik