Tudomány

Nem fogod kitalálni, miből készülnek a következő olimpia érmei

Amit korábban a fülünkhöz tartottunk, az később a világ legjobb sportolóinak nyakába kerülhet.

Számtalan olimpikon ellőtte már azt a poént, hogy a dobogón ráharapott az éremre, bár ez nem változtat azon a tényen, hogy egyébként a legtöbbjüknek mindig jól áll ez a mozdulat. De a világ halad előre, a technika fejlődik, és sosem lehet tudni, hogy a következő olimpiai aranyérem miből készül. De mi most megmondjuk!

A 2020-as nyári olimpia rendezője, Tokió az arany-, az ezüst-, és a bronzérmeket újrahasznosított okostelefonokból, illetve egyéb elektronikai eszközökből kívánja előállítani, legalábbis ez áll a Nikkei Asian Review cikkében. Ettől azt remélik, hogy a világ majd jobban felfigyel az “e-waste”, tehát az elektronikai hulladékok újrahasznosítására. Ez amúgy Japán számára azért is fontos, mert az ország finoman szólva nem bővelkedik ásványi kincsekben, ugyanakkor elektronikai hulladékokban annál inkább, és bizony, ezekben is éppen elég nemesfém van ahhoz, hogy az meghatározó lehessen.

rio gold medal

Elég, ha csak annyit mondunk, hogy a Nikkei adatai alapján az ország arany és ezüst felhasználásának akár 16-22 százaléka is származhat az elektronikai cuccokból, ami olyan mennyiség, hogy ennyi újrahasznosított nemesfémből simán kijöhetnek a 2020-as olimpia érmei. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy 2012-ben az érmekhez 9,6 kilogramm aranyat, 1210 kilogramm ezüstöt, és 700 kilogramm rezet használtak, míg 2014-ben Japán 143 kg aranyat, 1566 ezüstöt, és 1112 tonna rezet hasznosított újra a kidobott elektronikai eszközökből.

Az Egyesült Nemzetek felmérése szerint az e-hulladék mértéke 2017-re 33 százalékkal növekszik majd, beleértve a mérgező anyagok mennyiségét, melyek akár az óceánokba is kerülhetnek. A Nikkei adatai alapján Japán nagyjából 650.000 tonnányit produkál, amiből csak 100.000 tonna kerül begyűjtésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik