Mátyás király fekete serege minden kor képzeletét megmozgatta még akkor is, ha maga az elnevezés bizonyíthatóan a király halála után született. nem véletlenül, a zsoldos haderő a Magyar Királyság erejének jele volt, sajnos nem sokáig…
Ma még nem tudjuk azt sem, a fekete sereg a zsoldosok összességét, vagy csak bizonyos egységeket jelöltek-e. Annyi bizonyos, hogy először egy 1492-es, Bécsben kelt oklevélben tűnik fel a fekete sereg elnevezés, amelyben a Sziléziából elvonuló csapatokat illették így.
De külföldi példák is ismertek több fekete vagy fehér jelzővel illetett zsoldoscsapatokról – írja a Rubicon történelmi folyóirat hasábjain megjelent munkájában Péterfi Bence. A szerző szerint még a szakirodalomban is gyakran felbukkanó tévedés például az is, hogy a zsoldos had képében Magyarországnak Mátyás király idejében modern értelemben vett állandó hadserege lett volna.
Néhány ezer fő
A zsoldosok nagyon sokba kerültek, így mind a létszámot, mind a szolgálati időt igyekeztek minimalizálni – megszokott dolog volt, hogy a katonát csak egy-két hónapra fogadták fel. Miután pedig a zsoldosok ebből éltek, nem csoda, ha sokszor rablással, fosztogatással, zsarolással egészítették ki jövedelmüket, vagy éppen – ha épp idegenben bocsátották el – az addigi ellenség szolgálatába szegődtek.
Semmiképp nem volt ez kevés, a Habsburgok keleti tartományaiban folytatott háborúk során néhány ezer, de gyakran csak néhány száz fős hadak álltak egymással szemben.
Eredetüket tekintve a “fekete sereg” zsoldosai főleg cseh-morva területekről származtak, de szép számmal találni köztük németeket, lengyeleket, magyarokat is. Harcmodoruk nemigen vált be a török ellen, és Mátyás különben is kerülte a nagyobb összecsapásokat az Oszmán Birodalommal, zsoldos seregét ezért elsősorban ausztriai, cseh, morva és sziléziai hadjáratokban alkalmazta.
Csak az életüket menthették
A király halálakor utóbbi helyszínen, Sziléziában állomásozott a legnagyobb létszámú zsoldos sereg – legalábbis valószínűleg. Ezek a csapatok jelentek meg később Magyarországon, majd 1491. novemberében a III. Frigyes német-római császár, I. Miksa római király és a magyar-cseh uralkodó, II. Ulászló között megkötött béke feleslegessé tette a nagy létszámú zsoldos sereg további fenntartását.
Pontosabban az egyre erősebb török fenyegetés miatt Ulászlónak nagy szüksége lett volna a képzett harcosokra, de fizetni nem tudott. A katonák egy részét mégis a Délvidékre küldte, ám az egyre-másra elmaradó fizetség miatt a katonák fosztogatásba kezdtek.
Akik túlélték a csatát, és Kinizsi fogságába estek, el kellett hagyniuk Magyarországot, méghozzá úgy, hogy lemondanak a velük szemben fennálló adósságról. Ez volt az életük ára.
