Tudomány

A mesterséges bajusz lehet a robotika jövője

Kutatók egy csoportja egy mesterséges bajszot fejlesztett ki, amely lehetővé teszi a robotok számára, hogy a levegő és a páratartalom érzékelésével sötétben is “láthassanak” – számol be a Science Daily.

A bajusz sok állat számára fontos a tájékozódásban. A szőrtüszőknél lévő idegvégződések segítségével a bajusz gazdája sokszor olyan helyzetben is képes felmérni környezetét, amikor a többi érzékszerv már rég kudarcot mondott.

Egy újonnan megjelent amerikai és szingapúri kutatók által leírt tanulmányban hasonló módszer jelenik meg. A tudósok egy műanyag szívószálra öt vezetéket erősítettek, melyek rendkívül rugalmas fémötvözetből készültek. A vezetéktömb aljára egy műszert helyeztek, amely méri a mesterséges bajusz minden mozgását. A szerkezet végül a gáz- és folyadékáramlás elemzéséből képet alkot.

A tanulmány szerzője, Cagdas Tuna szerint a mesterséges bajszot akár a robotikában is használhatnák, egyfajta alternatív megoldás lehetne a radar és a szonár mellett. A csapata jelenleg is dolgozik a technika finomításán, a gyorsabb képalkotás és érzékelés fontos fejlesztés lesz. A szakember úgy gondolja, hogy az állatok minél tökéletesebb utánzása lehet a kulcs a módszer további evolúciójában.

A mesterséges bajusznak valóban van még mit fejlődnie. A rendszer jelenleg csak kétdimenziós képek alkotását teszi lehetővé, a 3D eléréséhez egy bonyolultabb matematikai modellre, illetve az érzékelők méretének csökkentésére és érzékenységük növelésére lenne szükség.

A technika használata nem csak a robotika számára válhat fontossá. Az állatok bajusszal történő érzékelését nagyjából 15 éve kezdte megérteni a tudomány, és még messze nem tudunk mindent erről a különös és kifinomult rendszerről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik